„Legyünk mérsékeltek a szélsőségesség bírálatában!” – ajánlja Ilya Somin a Volokh Conspiracy blogon, amely a Washington Post weblapján jelenik meg.

A „Volokh összeesküvés” az UCLA, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem jogászprofesszorának nevét viseli. Eugene Volokh teremtette ezt a fórumot „konzervatívok, libertáriusok és mérsékeltek számára”. Somin, aki Volokh-hoz hasonlóan még gyerekkorában került a Szovjetunióból az Egyesült Államokba és szintén jogászprofesszor, annak kapcsán veszi védelmébe a szélsőségességet, hogy egy harmadik libertárius szerző, Will Wilkinson, az öt éve alakult Niskanen Center alelnöke óva intett a szélsőségességtől, mondván, hogy csak a mérséklet illik a libertáriusokhoz. (Ha már mindenkit bemutattunk, megemlítjük, hogy ez a libertárius agytröszt 2011-ben alakult, és az abban az évben elhunyt közgazdászprofesszor és védelmi szakértő, William Niskanen, Reagan elnök egykori főtanácsadója nevét vette fel.)

Wilkinson Barry Goldwater néhai szenátor példáján mutatja be, mit ért szélsőségességen. Goldwater 1964-ben, amikor a republikánus párt elnökjelöltje volt, példátlanul nagyarányú vereséget szenvedett Lyndon Johnson demokratapárti jelölttől, és ezt Wilkinson azzal hozta összefüggésbe, hogy nyíltan szélsőséges volt. Például kijelentette, hogy „a szabadságot nem bűn szélsőségesen védelmezni”, illetve hogy „az igazságosságért nem erény mérsékelten küzdeni”. Márpedig a szabadság fája nem öntözendő vérrel – figyelmeztet Wilkinson. Háború esetén persze igen, de az kivétel. Békében, demokráciában a szélsőségesség igenis bűn. Az igazságosságért pedig nagyon is mérsékelt szellemben kell küzdeni, ahogy Milton Friedman, a libertárius közgazdász tette, amikor a hetvenes években rábeszélte Nixon elnököt a kötelező katonai szolgálat eltörlésére.

Somin persze egyetért azzal, hogy békeidőben és demokráciában bűn erőszakot alkalmazni. Csakhogy Goldwater szenátor soha nem javasolt ilyesmit. A republikánus párt konzervatív fordulatának élharcosa volt, és ezért egyenesen fasisztának minősítették, sőt, még faji előítéletekkel is megvádolták – igaztalanul. Pedig csak azt szerette volna, ha a szövetségi állam nem nő az egyes tagállamok fejére, és ha Amerika keményebben száll szembe a Szovjetunióval. Nézeteivel akkor kisebbségben maradt, és ezért számított szélsőségesnek. Somin ebben az értelemben veszi védelmébe a szélsőségességet, és ezért gondolja, hogy szélsőségesekre szükség van. Az amerikai polgárháború előtt a rabszolgaság eltörlését csak szélsőségesek követelték. A mérsékeltek az életkörülményeik javítását javasolták, vagy azt szerették volna, ha kitelepítik a rabszolgákat Afrikába. Ahhoz, hogy egy gondolat mérsékelt legyen, gyakran előbb szélsőségesnek kell lennie. Friedrich Hayek, a mai libertáriusok prófétája a maga idejében azt javasolta eszmetársainak, vegyenek példát a szocialistákról, akiknek volt bátorságuk egészen extrém gondolatokkal előállni. Csak ilyenekkel lehet megmozgatni az értelmiség fantáziáját, márpedig ez elengedhetetlen ahhoz, hogy aztán a társadalom is magáévá tegye az új eszméket.

Ami Friedman és a sorkatonaság ügyét illeti, a később Nobel-emlékdíjjal jutalmazott közgazdász már régóta sürgette a sorozás felszámolását, vagyis bal- és jobboldal szemében egyaránt szélsőségesnek számított, és javaslatát csak később ismerték el mérsékeltnek. Somin persze nem állítja, hogy minden mérsékelt eszme téves, sem pedig hogy minden szélsőséges javaslat üdvös volna. Egy eszmei mozgalomban a két áramlat jól megférhet egymással. Az úttörő szélsőségesek vetik fel az új gondolatokat, a mérsékeltek pedig valóra váltják ezek közül azokat, amelyek akkor és ott megvalósíthatóak. Ez azonban azt is jelenti, hogy a szélsőségesek nélkül ezek a mérsékeltek nem mennének semmire.