„A média hitelvesztése a közbeszéd egyik kulcstémájává vált. Ám alaposabban megvizsgálva a dolgot, nem látszik jele a bizalmi válságnak” – olvassuk a Carsten Reinemann – Nayla Fawzi médiaprofesszor-páros cikkét a Tagesspiegelben.
A „hazug sajtó” (Lügenpresse) kifejezés a 19. század közepén jelent meg Németországban. Kezdettől fogva azt sugallta, hogy a média szisztematikusan elhallgat és eltorzít bizonyos híreket és tényeket. Leginkább a jobboldal szótárában szerepelt. Eleinte a polgári átalakulást ellenző konzervatív katolikusok használták a liberális sajtó bírálatára. Az első világháborúban a külföldi sajtóval kapcsolatban terjedt el. A német nemzetiszocialisták is előszeretettel alkalmazták, hogy ezzel is leleplezzék az állítólagos liberális-bolsevik-zsidó világösszeesküvést. Az NDK-ban aztán a nyugati sajtót illették a Lügenpresse állandó jelzővel.
A kétezres években a német szélsőjobb vette elő a kifejezést. Ma elsősorban a Pegida mozgalom és az Alternative für Deutschland (Afd) párt bevándorlás-, muszlim- illetve EU-ellenes tüntetésein kerül elő. A szilveszteri kölni erőszak után már CSU politikusok is használták a szerintük a tényeket a politikai korrektség nevében elhallgató sajtót bírálva. A Lügenpresse szót a Darmstadti Egyetem nyelvészei az év legvisszataszítóbb kifejezésének választották. Mint arra számos elemző felhívta a figyelmet, a médiával szembeni bizalmatlanság megingása súlyos politikai következményekkel járhat. Ha az állampolgárok hiteltelennek és hazugnak tartják a sajtót, akkor nincs esély demokratikus nyilvánosságra és demokratikus vitára. (Persze akkor sincs, ha nem tartják annak, de az.)
Reinmann és Fawzi szerint azonban túlzók az aggodalmak. A sajtó megbízhatóságát vizsgáló felmérések ugyanis nem igazolják, hogy nőtt volna a mainstream médiával kapcsolatos bizalmatlanság. A különböző módszertanú kutatások alapján 1990 óta a németek fele-harmada különösebb fenntartások nélkül hisz a médiának. Igaz ugyan, hogy az elmúlt két évben némi visszaesés tapasztalható, ám a sajtó hitelessége még ma is magasabb, mint a gazdasági válság kirobbanásakor.
Mindennek fényében különösen fontos lenne feltárni, miért terjedt el a vélekedés, hogy a média szavahihetősége válságba került – írja Reinemann és Fawzi. Valószínűsítik, hogy az elsődleges ok az internetben keresendő: a sajtóval kapcsolatos jogos bírálatok és az összeesküvés-elméletek egyaránt nagy visszhangot kapnak. Az internetes kommentelés lehetősége a korábbinál sokkal közvetlenebb, anonim – és durva kritikára ad lehetőséget. A sajtót bíráló hozzászólók gyakran akkor is hazugsággal és ferdítéssel vádolják az újságírókat, amikor az amúgy tényszerű és elfogulatlan beszámolók ellentétesek az olvasó politikai nézeteivel – utalnak a szerzők az ellenséges médiahatás elméletére. Vagyis nem mindig a sajtó elfogult, hanem gyakran az őt azzal vádoló elégedetlen olvasók részrehajlók. Mindez azonban természetes, sőt – mint azt a szerzők a Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban kifejtik – a médiával szembeni bizalmatlanság a sajtószabadság és a pluralizmus természetes velejárója. Minél nagyobb a sajtószabadság, annál nagyobb a bizalmatlanság a médiával szemben. A sajtóval szembeni bizalom az autokratikus országokban a legnagyobb, ott, ahol a médiát kisajátította az állam illetve a párt.
A médiamunkások felelőssége, hogy különbséget tegyenek a jogos kritika és a tendenciózusan elfogult bírálatok között – figyelmeztet Reinemann és Fawzi. Ha ugyanis utóbbit is a lelkükre veszik, akkor a kiegyensúlyozottság iránti nagy buzgalomban felnagyítják az amúgy elszigetelt szélsőséges nézeteket, és hitelt kölcsönöznek nekik.