„A társadalomtudományok eddig nem alkották meg az erkölcsös élet átfogó elméletét” – olvassuk Philip Gorskitól, a Yale Egyetem tanárától a Public Books értelmiségi vitafórumán.

Az írás Webb Keane michigani professzor Etikus élet című, tavaly megjelent könyvét ismerteti, amely a recenzens szerint erre a nehéz feladatra vállalkozik, habár, mint az írásból kiderül, erkölcsi dolgokban a tökéletesség elérhetetlen, s nyilván ez érvényes a moralitásról szóló elméletekre is. Nem mintha nem bővelkednénk teóriákban, csak Gorski szerint nem elég meggyőzőek. Már azzal kapcsolatban sem azok, hogy voltaképp mitől van bennünk igény, hogy fontosnak tartsuk, s hogy egyáltalán tudjuk, hogyan vélekednek rólunk mások. Az „evolúciós játékelmélet” szerint ez a racionális eljárás, hiszen két ember viszonyában akkor jár mindkettő a legjobban, ha először figyelmes és előzékeny akar lenni, majd a másik magatartását tükrözi. Csakhogy a valóságos evolúcióban nem két ember zéró összegű játéka zajlott, hanem kis csoportokban élők sokoldalú interakciója, és viszonyukat nem hideg számítás, hanem érzelmek, öröm, fájdalom, szeretet, düh alakítja. Egy másik elterjedt magyarázat szerint az erkölcs, a ’jó’ elvárása társadalmi termék. Az ember üres tábla, a környezet azt ír rá, amit akar, vagy amit tud. Ámde érdekes módon a legkülönfélébb kultúrákban élő társadalmak mégis alapvetően igen hasonló elvárásokat támasztanak tagjaik iránt igazságosság és még egyéb alapvető elvek dolgában. Karen Wynn és Paul Bloom, a Yale pszichológusai kimutatták, hogy még beszélni sem tudó kisgyermekek is képesek egy bábjátékban a jót és a rosszat megkülönböztetni, és következetesen a jó szereplő mellé állni, ami pedig mindkét fenti elméletet cáfolja. Michael Tomasello amerikai pszichológus, a Planck Evolúciós Antropológiai Intézet igazgatója a „közös figyelemmel” magyarázza az erkölcs kialakulását. Közös tevékenység más élőlényeknél is van, de munkamegosztás nincs. Ennek előfeltétele az a bizonyos közös figyelés. A munkamegosztáshoz nyelvre nem is volt szükség, anélkül is nagy előnyt jelentett a fennmaradásban. Mindennek azért van köze az etikához, magyarázza Keane, mert arról van szó, hogy az ember képes másvalaki szemével nézni a dolgokat, s ezzel megteremti az etikai gondolkodás kognitív alapját. Ez teszi képessé az embert arra, hogy elvárja másoktól a méltányos magatartást, és tudja, hogy ővele szemben is ugyanez az elvárás. Keane szerint a nyelv az elvek megfogalmazásában játszott szerepet, mivel a dolgok megnevezése lehetővé tette az általánosítást. Egyúttal a szabályok átfogalmazását is lehetővé tette. Keane szerint a női emancipációban nagy szerepet játszott az olyan fogalmak megalkotása, mint a „férfiuralom” vagy a „szexuális zaklatás”. További erősítő elemek az olyan emberi termékek, mint a könyvek, a festmények, továbbá az erkölcsi elveket hirdető közösségek. Már csak ezek miatt sem írhatók át az erkölcsi elvárások egy-egy uralkodó vagy forradalmi erő tetszése szerint.

Az etikai életnek Keane-nél három szintje van. Egyik a szinte ösztönös cselekvés, a másik az empatikus magatartás, amelyben a másik ember elvárásaira vagyunk tekintettel, a harmadik pedig az önkritikus szemlélet, amelyben egy általánosított másik szemével szemléljük magunkat.

Gorski úgy látja, hogy ezek bizony ellentétes irányú cselekvések lehetnek. Egyeseknél az fog dominálni, hogy önmagukhoz hívek legyenek. Ők a kifogásokra, a konfliktusokra felháborodással vegyes önigazolással reagálnak. Mások a csoportjukban olvadnak fel, azon belül odaadóak, a kívülállókkal szemben viszont ellenségesek. Megint mások, főleg értelmiségiek „egy harmadik személyben keresnek menedéket”. Ők a tolerancia mindenek felettiségét hirdetik, és fensőbbséges lenézéssel fogadják az ellenvéleményt. Csakhogy egyik csoport sem képes sokáig bent maradni a maga kategóriájának határai között.