„Már nem osztályharc, hanem a nemzedékek háborúja fenyeget, ahogy Európa és Japán népessége öregszik és a feje tetejére áll a demográfiai piramis. A háborút a szavazófülkében vívják: az idősek döntik el, ki nyeri a választást, míg a fiatalok távol maradnak az urnáktól. A költségvetés prédává válik, felborul a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás, az oktatási kiadások, illetve az adóbevételek egyensúlya. És vele borul a társadalmi stabilitást megalapozó nemzedékek közötti szerződés” – olvassuk Harold James princetoni gazdaságtörténész borúlátó jóslatát a Project Syndicate-ben.

James felidézi, hogy Németországban, Európa több országához hasonlóan jelentős, öt százalékot meghaladó nyugdíjemelést jelentett be a kormány. Hasonló mértékű emelés utoljára 1993-ban volt, ám akkor a gazdaság gyorsan nőtt és magasabb volt az infláció is. Az új lengyel kormány is igyekszik a nyugdíjasok kedvében járni: egyik első lépéseként nyugdíjat emelt és leszállította a nyugdíjkorhatárt. Igaz, ellenpélda is van, a brit kormány például csökkentette a rokkantsági ellátás összegét.

A trend mindazonáltal egyértelmű – véli James. A fejlett Nyugat elöregedésével nő a nyugdíjasok politikai befolyása: mivel egyre többen vannak, egyre inkább ők döntik el a választások kimenetelét. A pártok ezért mindent megtesznek, hogy elnyerjék kegyeiket. A nyugdíjasoknak nyújtott ellátás emelése azonban máshonnan von el forrást. James arra figyelmeztet, hogy egyre kevesebb jut például oktatásra és munkahelyteremtésre. Mindez pedig a generációk közötti társadalmi szerződés felbomlásához vezet. A gazdaság lassul, a fiatalok nehezen találnak munkát, miközben az oktatás színvonala hanyatlik, a minőségi oktatás pedig egyre kevésbé hozzáférhető. James egyenesen a gyarmatosításhoz hasonlítja a helyzetet: az idősödő nemzedék arra használja politikai befolyását, hogy felélje az erőforrásokat a jövő generációi elől.

 „A gerontokrácia által uralt politika miatt a fiatalok igyekszenek mielőbb külföldre menni” – írja James. A globális agyelszívás-versenyben a tehetséges fiatalokat sok országban tárt karokkal várják. Ez pedig öngerjesztő ördögi kört indíthat el: minél több fiatal távozik, annál inkább nő az eltartottak aránya, és annál kevesebb az elosztható állami bevétel. Persze lehet, hogy még súlyosabb, akár robbanásveszélyes helyzet állna elő, ha a fiatalok nem kereshetnének külföldön boldogulást – teszi hozzá a szerző.

De azért van remény, utal James Írország példájára. Az ír kormányok már a kilencvenes években is megfordították a kivándorlás trendjét: a gazdaság nyitottabbá tételével az ország növekedni kezdett, aminek hatására sok fiatal hazatért. A kétezres évek végén, az Írországot az átlagosnál is jobban sújtó gazdasági válság hatására aztán ismét nagy kivándorlási hullám indult el. A kormány azonban a vállalkozói szférával összefogva munkahelyteremtési programokat indított, adókedvezményeket jelentett be és ígéretet tett a lakáshelyzet javítására, aminek hatására idén már többen térhetnek haza, mint ahányan külföldre költöznek.