„Hogy tekintheti magát a rasszizmus ellenfelének, aki oly sértő dolgokat képes mondani a zsidóságról?” – kérdezi David Bernstein arlingtoni egyetemi tanár a Washington Postban.

Ez egyetlen hét leforgása alatt a második cikke a témáról. Az előzőben azt fejtette ki, hogy a baloldal két szerepet jelöl ki a zsidóságnak: az áldozatét, illetve a baloldali eszmék és kezdeményezések támogatójáét. Minden egyéb szerep rasszistának minősül a baloldal szemében. Például az is, ha a zsidók szolidaritást éreznek más zsidók iránt. Bernstein szerint ezt a hagyományt képviselte maga Marx is, az antinacionalista Rosa Luxemburg, a korai kommunizmus nagy csillaga pedig részletesen ki is fejtette, hogy más zsidók semmivel sem állnak hozzá közelebb, mint az afrikai négerek vagy a perui gumiültetvényeken dolgoztatott indiánok.

Újabb írásában Bernstein erre vezeti vissza azt, hogy a brit baloldalon növekszik az Izrael-ellenesség. Az apropót Naseem Shah munkáspárti képviselőnőnek az az interneten megjelent álláspontja szolgáltatta, amelyben azt minősítette a palesztin probléma megoldásának, ha Izraelt az Egyesült Államokba helyezik át. Felfüggesztették párttagságát, mire Ken Livingstone volt londoni polgármester azzal vette védelmébe, hogy az önálló zsidó állam ötlete magától Hitlertől származik. Az ő tagságát is felfüggesztették. Mégpedig Jeremy Corbyn radikális baloldali pártvezér kifejezett kezdeményezésére, aki mellesleg arról is híres, hogy még egyszerű képviselő korában a Hezbollah és a Hamász képviselőit fogadva „barátainknak” nevezte őket. Ez mind igen furcsán hangzik ugyan, de bizonyításra szorulna, hogy a zsigeri Izrael-ellenesség miért nem például az ötvenes évekből eredeztethető baloldali antiimperializmusból fakad, s miért csakis antiszemitizmus állhat mögötte.

Márpedig Bernstein ez utóbbit magától értetődőnek tekinti. Különösen az bosszantja, ha a zsidó származású baloldaliak így nyilatkoznak: „Zsidó létemre én is bűnösnek tartom Izrael politikáját.” Bernstein erre azt feleli, hogy ha egyszer nem gyakorolják a vallást és nem tekintik magukat a zsidóság részének, akkor nem zsidók és kész. Ők nem akarnak azok lenni, hát ne nevezzék magukat annak. A baloldal pedig, őket is beleértve, miközben mindenki más jogát elismeri, hogy etnikumnak tekintse a vele azonos származásúakat, miközben a melegeknek és a nemet váltóknak szabad külön társadalmi csoportot alkotniuk, akárcsak a fogyatékkal élőknek, a zsidóktól ugyanezt megtagadja. Sőt rasszizmusnak minősül, ha valaki zsidó etnikumról beszél. Bernstein éppen csak azt nem magyarázza meg, miért következik ebből, hogy az illetők szükségképp elítélik Izrael politikáját, éspedig súlyosan aránytévesztő módon.

A New York Times hasábjain Kenan Malik nem is tekinti a nevezetteket antiszemitának, bár nagyon helyteleníti a nézeteiket. Talán maga sem veszi észre, hogy mégis közelít Bernstein felfogásához, amikor a baloldalon növekvő Izrael-ellenesség okait kutatja. A baloldal hagyományosan az egyenjogúság alapján állt, és ezért ellenezte az antiszemitizmust. Újabban – szintén az egyenjogúság alapján – a multikulturális berendezkedést támogatja. Ebből azonban az következik, hogy immár nem egyénnek, hanem egy-egy csoport tagjainak tekinti az embereket, és ennél fogva hajlamos az egész csoportot hibáztatni egy-egy részének vétkeiért. Esetünkben a zsidókat Izrael vétkeiért. Hogy ez miért nem antiszemitizmus, azt már nem magyarázza el. Kenan végül felhoz egy kézenfekvő okot is: a muszlim bevándorlók körében a Munkáspárt a legnépszerűbb Angliában, márpedig közösségükben az átlagnál erősebb az Izrael-ellenesség és az antiszemitizmus. Antiszemitának lenni persze nem illik, és ezzel le is van zárva a vita, csak az nem tisztázódik hát, hogy akkor most etnikum-e a zsidóság. Esetünkben ennek azért van jelentősége, mert aki nem tekinti annak, az hogyan hibáztathatja a zsidóságot az izraeli kormányzat vétkeiért, illetve aki – belülről – annak tekinti, az nem hasonló, habár ellenkező előjelű hibába esik-e, ha eleve a mindenkori izraeli kormány politikájának védelmére kel.