„A gyerekek az érzelmeket és a vágyat tartják olyan lényegi tényezőnek, amely megelőzi a fizikai létet. Az intelligenciát nem” – olvassuk Az AEON magazinban Natalie Emmons pszichológustól.

Emmons azért fordult kérdéseivel a gyerekekhez, mert abban reménykedett, hogy náluk még nem olyan mély a kultúra, a vallás hatása, hogy elfedje az ösztönös hitet. Az volt ugyanis a hipotézise, hogy van a túlvilággal kapcsolatos hitben valami, amit nem tanul az ember, hanem ami – bármilyen furcsa – vele születik. Régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a mai Izrael területén élő elődeink százezer évvel ezelőtt is hittek abban, hogy a halottak tovább élnek, márpedig akkor még vallásról szó sem lehetett. Ateista gondolkodók körében a túlvilág-hittel kapcsolatos legkelendőbb magyarázat a tizenkilencedik századtól kezdve az volt, hogy az emberek a haláltól való félelmükben találták ki az örök élet meséjét. Jesse Bering 2002-ben kísérletileg cáfolta ezt a tételt. Kiderítette ugyanis, hogy a haláltól nem félő emberek is hajlamosak hinni a túlvilágban, illetve a haláltól félők sem feltétlenül hisznek benne. David Bjorklunddal közös kísérletükben pedig kimutatták, hogy a kisgyerekek élesen megkülönböztetik a testet az elmétől, az előbbi halála után szerintük az utóbbi tovább él, és minél kisebb gyerekek vettek részt a kísérletben, annál erősebb volt a túlvilágba vetett hit. Paul Harris amerikai és Marta Giménes spanyol pszichológus ezt nem találta igaznak. Az ő kutatásukban az idősebb gyerekeknek határozottabb képzeteik voltak a túlvilágról ­– nyilván mert több tételes vallási ismeretnek voltak már birtokában.

Persze nemigen lehet olyan gyerekeket megszólaltatni, akikre még nem hatott a környező világ kultúrája, hiszen ők még nem tudnak beszélni. Emmons ezt a probémát úgy igyekezett megkerülni, hogy nem a halál utáni időről kérdezte a gyerekeket, hanem a születés előttiről. Vannak ugyan olyan vallások, amelyekben újjászületés is szerepel, de ezeket el kellett kerülnie a kísérlethez. Ecuadorba utazott, ahol egy városi iskolában, illetve egy indián faluban végzett felmérést. Az derült ki, hogy a gyerekek el sem tudják képzelni, hogy ne léteztek volna születésük előtt. Persze nem testükben, nem is értelmi képességeikben. Érzelmeikben és vágyaikban azonban igen. Az eredményeket Deborah Kelemennel tette közzé, aki professzor a Bostoni Egyetemen, ahol most Emmons is kutat. Mindez nagyon is egybevág azzal, amit Arisztotelésztől Freudig sokan leírtak már, hogy szellemi lényünknek ösztönös és tudatos része elválik egymástól, de persze az előbbi nagyon is befolyásolja az utóbbit. Nézeteink nem pusztán racionális megfontolásokból erednek, hanem érzésekből, vágyakból, ösztönökből is. Viszont a tanulás formát ad az Emmons szerint velünk született érzésnek, hogy van örök élet. Úgy fogalmaz, hogy vallási ismereteink táplálékkal látják el ösztönös hitünket.