A párizsi elit egyetem előnyt adott a külvárosi fiataloknak a felvételin. A konzervatívok az egyenlőség nevében tiltakoztak. Csak a csőcselékező Sarkozy állt ki a bevándorlók gyerekeiért.

Amikor a tizenkilenc éves Maszud Hadzsidaeh-Burudzsani bejelentette a gimiben, hogy felvették az Institute d’Etudes Politiques de Paris-ra, tanárai azt hitték, a szegény iráni bevándorlók fia szórakozik velük.

A Science-Pónak becézett egyetem az ország legelőkelőbb felsőoktatási intézménye. Itt tanult a nemzet színe-java: Chirac elnök és számos korábbi miniszter, valamint a kétszáz legnagyobb vállalat igazgatóinak csaknem a fele. Igazi elitképző, vagy ahogy Sasha Polakow-Suransky, a liberális American Prospect publicistája fogalmaz: arisztokrataképző.

A hallgatók túlnyomó többsége felső osztálybeli fehér család sarja. A faji és etnikai sokszínűség csak a sportpályákon és a külvárosi negyedekben érvényesül Franciaországban. Az egyetemeken, a vállalati igazgatótanácsokban és a nemzetgyűlésben nem.

Ezért rögtön szemet szúrt az a tizennyolc diák, köztük Maszud, akiket az Elsőbbségi Oktatási Körzetek programjának köszönhetően vettek föl a Science-Póra. Az egyetem vezetői a szegény, többségében bevándorlók lakta városrészekből jelentkező diákokat speciális elbánásban részesítették. A szokásos írásbeli vizsgák után külön beszélgetésen ismerkedtek meg velük, és a tehetségesnek látszókat ennek alapján vették fel.

Költséges előkészítő tanfolyamok elvégzése nélkül még az úri családból származó, legjobb középiskolákban érettségizett jelentkezők java sem állja meg a helyét az írásbeli felvételi versenyvizsgán. A szegény diákoknak, akiknek a szülei nem tudják kifizetni a drága előkészítőt, szinte esélyük sincs bekerülni az elitképző intézményekbe. Ezért választották a Science-Po vezetői azt a szokatlan megoldást, hogy néhány külvárosi diákot személyes beszélgetés alapján a jobb írásbeli eredményt elérő versenytársai elé sorolnak.

Egy konzervatív diákszervezet már a felvételi előtt szót emelt a kezdeményezés ellen. Azzal érveltek, hogy az egyenlőség alkotmányos elve sérül, ha a jelentkezők egy része különleges elbánásban részesül. A lakóhely szerinti elbírálást a faji és etnikai hovatartozás burkolt megfogalmazásának tekintették.

Az ügyben megszólaló francia politikusok többsége, élükön Chirac elnökkel, hasonló szellemben ítélte el a pozitív diszkriminációt. A vezető politikusok közül csak Nicolas Sarkozy állt a kezdeményezés mellé, aki az elmúlt hetekben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a zavargások résztvevőit söpredéknek nevezte.

„Ha azt szeretnénk, hogy bevándorló polgártársaink integrálódjanak, akkor nem elég, ha a labdarúgásban rejlő lehetőséget kínáljuk fel” – nyilatkozta a francia belügyminiszter.

„Sarkozy arra számít, hogy a probléma sokáig foglalkoztatja majd a francia közéletet, és úgy fognak emlékezni rá, mint aki bátran kiállt a pozitív diszkrimináció mellett” – idézi a Science-Po egyik kutatóját Polakow-Suransky.

Ez egy éve történt. Ma már kevésbé valószínű, hogy a belügyminiszter az integráció és pozitív diszkrimináció bajnokaként vonul be a történelemkönyvekbe.