„A haladó gondolkozásúak a nemek viszonyát az abszurditásig szélsőséges egyenlőség segítségével akarják rendezni” – írja Fred Baumann politológus az American Interestben.

Baumann cikkében a női egyenlőség gyökereinek feltárására illetve a szexuális zaklatás mögötti filozófia értelmezésére tesz kísérletet. Ami az előbbit illeti, óvatosan kerüli a kérdést, hogy a nők és a férfiak közötti társadalmi és pszichológiai különbségeknek van-e biológiai alapja. A nők jogi egyenlőségét a normatív liberalizmusra, azon belül is a szerződéselméleti hagyományra vezeti vissza. A kontraktualista elképzelés szerint az igazságosság alapja az egyéni beleegyezés: csak azt az egyének közötti tranzakciót tekinthetjük igazságosnak, amelyre minden fél önkéntes jóváhagyását adta. Baumann szerint – helyesen – ez a felfogás áll a szexuális zaklatás megítélésére is: amihez valamelyik fél nem járult hozzá, azt erőszaknak kell tekintenünk.

Az elmélet elsőre ugyan világosnak tűnik, ám a gyakorlatban sokszor mégsem lehet egykönnyen alkalmazni – figyelmeztet Baumann. Az egyetemek példájára utalva felidézi, hogy a szexuális zaklatás az elmúlt évtizedben egyre szigorúbb megítélése komoly elméleti és gyakorlati dilemmát vetett fel. Az amerikai egyetemek egyre szigorúbban alkalmazzák az egyéni beleegyezés elvét, aminek következében az egyetemi kampuszok statisztikailag veszélyesebb zónák a nők szempontjából, mint a külvárosi gettók – állítja Baumann. Hovatovább elég néhány szexuális tartalmú sms, sőt akár csak erőszakosnak vélelmezett tekintet, és máris eljárás indulhat zaklatásért.

Abszurditás, sőt lehetetlen előírni, hogy a szexuális érintkezés minden lépése szigorú, explicit beleegyezésen alapuljon – jegyzi meg Baumann. Egyrészt teljesen bizarr lenne, ha a közeledés minden lépését alapos szóbeli szerződés előzné meg. Hiszen tudjuk jól, még a hosszú, kisbetűs mellékletekkel kiegészített szerződések is képezhetik jogviták alapját. Arról nem is beszélve, hogy a szexuális zaklatás bonyolultabb eseteiben a felperes gyakran beszámíthatatlanságra avagy befolyásoltságra hivatkozik, és a beleegyezés érvényességét vitatja. A nem ugyan mindig és egyértelműen nemet jelent, ám az igen nem mindig jelent igent, és az sem mindig világos, pontosan mire vonatkozik.

Könnyelműség azt sugallni, hogy a nőkkel szembeni egyetemi zaklatás megfelelő szankcionálása pusztán akarat kérdése, és a tétlenség a patriarchális hímsovinizmus elfogadása. A szexualitás jogi kodifikálása a kör négyszögesítésével vetekedő feladat – véli Baumann. A szerző felidézi Janet Halley ismert harvardi feminista jogász tanulmányát, amely rámutat, hogy az amerikai egyetemek átestek a ló másik oldalára. A túlzottan tágan értelmezett szexuális zaklatás visszaélések forrása: olyan könnyű férfiakat vádolni zaklatással, hogy az már az ártatlanság vélelmét sérti, és a boszorkányüldözések szellemét idéző eljárásokhoz vezet.

Ez a megközelítés nemcsak igazságtalan, hanem kifejezetten káros is. Mint azt a kérdés kapcsán Naomi Schaefer Riley felsőoktatási szakíró megjegyezte, ha a feminizmus nevében túl tágan értelmezzük az egyetemi zaklatást, akkor ezzel a nőkkel szembeni valódi fizikai erőszak jelentőségét banalizáljuk. „Ha minden nemi erőszaknak számít, akkor valójában semmi sem az.”