„A szerzők többnyire kérdőíves kutatások és statisztikai egybeesések alapján állítottak fel oksági kapcsolatot a személyiség és a politikai irányultság között” – olvassuk Maria Konnikova írását a New Yorkerben.

Márpedig az ilyesmi félrevezető lehet. Tyler Vigen jogi doktorandusz tréfás blogja például kimutatja, hogy merőben statisztikai alapon a legelképesztőbb összefüggések mellett lehet érvelni. Például az Egyesült Államok tudományra, űrkutatásra és technológiára szánt kiadásai csaknem száz százalékos korrelációt mutatnak az akasztásos, fulladásos és vízbefúlásos öngyilkosságok számával. Ebből, ugye, józan ember nem következtetne oksági összefüggésre. Mégis, nem is olyan nagyon különböző logikával, gyakran jutnak komoly tudományos közlemények is efféle következtetésekre. Igaz, olyan ügyekkel kapcsolatban, amelyekben sokan amúgy is hajlamosak ilyen összefüggéseket látni. Például, hogy a liberálisok befogadóbbak és toleránsabbak, vagy, hogy a konzervatívok között több a neurotikus. Ennél meredekebb megállapítások is napvilágot látnak azonban, éspedig tekintélyes fórumokon. Íme, néhány példa: „A konzervatívok hamarabb beszélnek ostobaságot, mint a liberálisok” – olvasható a Reason magazinban; „A liberálisok okosabbak, mint a konzervatívok?” – kérdezi egy kutatásra hivatkozva a Time szerzője; „A konzervatívok a Marsról, a liberálisok a Vénuszról származnak” (vagyis az előbbieknek a harc a fontosabb, az utóbbiaknak a szeretet) – írja az Atlantic magazin.

A politikai pszichológia művelői között igen elterjedt nézet, hogy az emberi jellemvonások és a politikai nézetek között párhuzamosság van. De ezt többnyire statisztikai elemzésekkel támasztották alá. Brad Verhulst magatartás-genetikus is magától értetődőnek vette, hogy a közéleti táborok közötti választás a személyiségjegyekből következhet, és megpróbálta genetikai adatokkal alátámasztani a feltételezést. Nem sikerült.

Egyik kutatásában 28 000 ikerpár adatait vizsgálta meg. A személyiségjegyek és a politikai irányultság között nem talált oksági összefüggést. Genetikait még kevésbé. A toleráns személyiségnek lehetnek genetikai alapjai is, de a környezetiek erősebbek. Egyébként pedig a toleráns ember egyáltalán nem lesz jellemzően egyúttal liberális is. Vannak párhuzamosságok, például a neurotikus emberek, akik tartanak a jövőtől, hajlamosabbak támogatni a konzervatív gazdaságpolitikát, de ezt Verhulst nem tartotta perdöntőnek, ezért egy nagyobb időtávú vizsgálatot is elvégzett.

Ebben a második kutatásában nyolcezer iker adatait vette fel, éspedig kétszer. Az első és a második adatfelvétel között tíz év telt el. Azt találta, hogy a személyiségjegyek a tíz év alatt sokat változtak, a politikai táborválasztás viszont jellemzően azonos maradt. A kutató így foglalta össze az eredményt: „A politikai meggyőződés és a személyiségjegyek ugyanannak a személyiségstruktúrának önálló részei.”

Konnikova megállapítja, hogy az említett párhuzamosságok ezek szerint nem ok-okozati összefüggés eredményei. Egyébként pedig megjegyzi, hogy maguk az ismérvek, amelyeknek alapján valakit például toleránsnak szoktak minősíteni, politikailag „szennyezettek”. A legelfogadottabb személyiség-feltérképezési eszköz, a NEO-PI-R-kérdőív az előzékeny, mások iránt fogékony személyiséget úgy segít meghatározni, hogy a válaszadó egyetértsen az alábbi kijelentésekkel: „sohasem tehetünk eleget a szegényekért és az idősekért”;  „az emberi szükségleteknek elsőbbséget kell adni a gazdasági megfontolásokkal szemben”.  Ez pedig tautologikus eredményre vezet – állapítja meg Konnikova. Hiszen, ha egyszer erős politikai tartalmat hordozó véleményekkel határozzuk meg a személyiséget, akkor nem csoda, hogy aztán szoros összefüggést tudunk kimutatni a kettő között. Verhulst megpróbálkozott másfajta kritériumokkal, amelyekben kerülte a politikai beszűrődéseket, és ekkor már a statisztikai korreláció az igen gyenge 0,2-0,4-es sávba esett. (A tökéletes megfelelés mértéke 1.)

Másfelől azonban a politikai küzdelmek egyre élesebbek, és e harcban a résztvevőknek szükségük van arra, hogy a másik felet butábbnak és gonoszabbnak lássák. A tárgyilagosság nehéz kenyér, állapítja meg Konnikova, és elismeri, hogy az újságok nem sok példányt adnának el az ilyen címekkel: „A konzervatívok és a liberálisok egyaránt a Földről származnak”