„Mi a csodáért akar bárki is filozófiát tanulni?” – teszi fel a kérdést Daniel Johnson a Standpoint magazinban annak kapcsán, hogy lánya bejelentette: filozófia szakra jelentkezik az egyetemen. Jó apaként persze megvédte lánya döntését a méltatlankodó rokonsággal szemben, mondván, hogy azért a filozófiának is van haszna. Hiszen a filozófusok megtanulnak érvelni és jól írni. Arról nem is szólva, hogy a filozófia a kultúra fontos része, amelynek tanulmányozása önmagában is fontos.

A közhelyes és sznob érvek azonban magát Johnsont sem győzték meg. Úgy véli, hogy a filozófia saját történetével és fogalmi problémáival foglalkozó, ám a szakfilozófusokon kívüli szélesebb nyilvánosságot nem különösebben érdeklő skolasztikus akadémiai szaktárggyá vált. Azok a filozófusok pedig, akik vissza akarnak térni a filozófia eredeti formájához, és az élet értelmét keresik, jó esetben is csak közhelyes megállapításokat, életmódmagazinba, netán politikusok vagy egyházalapítók szájába illő szólamokat fogalmaznak meg. Ráadásul a filozófia még csak erényesebb emberré sem tesz, és az alapvető civilizációs értékeink védelmét sem segíti. Ha a filozófusoknak van társadalmi szempontból releváns mondanivalójuk, az sokszor még a köldöknézésnél is rosszabb. A frusztrált filozófusok gyakran kifejezetten destruktívak – jegyzi meg Johnson: a világot és a fennálló rendet okolják azért, mert elvesztették társadalmi jelentőségüket és elszigeteltté váltak. Ezért hajlamosak a filozófusok felforgató világmegváltó eszmék felkarolására – véli Johnson.

A filozófia hasznával kapcsolatos kételyeket már elismert filozófusok is megfogalmazzák. „A filozófia jelentős részének nincs létjogosultsága. A filozófia egy része öncélú, szellemes játszadozás egy vákuumban, csupa érdektelen dologról” – fakadt ki nemrégiben Daniel Dennett, korunk egyik legtekintélyesebb filozófusa.

Dennett arra utalt, hogy a modern filozófia megszűnt a világ és az emberi lét megértésének eszköze lenni. Mint azt egy korábbi tanulmányában bővebben is kifejtette, a filozófusok egyre inkább saját maguk alkotta fogalmak összefüggéseivel és a belőlük következő haszontalan álproblémákkal foglalkoznak ahelyett, hogy valódi kérdésekre keresnék a választ. A szakfilozófia ráadásul zömében egyáltalán nem eredeti gondolatokkal áll elő, hanem csak korábbi elméletek belső, technikai ellentmondásait szándékozik leleplezni, hogy aztán helyettük egy némileg módosított tipológiát avagy fogalmakat dolgozzon ki, munícióval szolgálva ezzel a publikációs kényszertől sújtott következő filozófus generációnak. Az álprobléma, amelyet elég sokan tárgyalnak, már történeti problémává, és ezzel legitim kutatási tárggyá válik.

Mi sem igazolja jobban Dennett igazságát, mint hogy kijelentései máris filozófiai eszmefuttatások alapjául szolgálnak. Egy filozófus-kommentátora szerint Dennett állításainak értékeléséhez mindenekelőtt tisztázni kell, hogy mit is értünk hasznos és haszontalan problémán, és hogyan mérhető egyáltalán a hasznosság. Hiába, a filozófia haszontalanságára vonatkozó tétel maga is igazi filozófia probléma, amelyet filozófiai eszköztárral kell elemezni.