„A tömeg gyakran bölcsebb az iskolázott elitnél” – olvassuk a bevett tézisek megkérdőjelezésére szakosodó Quillet webmagainban Adam Perkinstől, a londoni Kings College tanárától.
Nem új vád, hogy az értelmiség elszakadt a társadalomtól, és általában jobb környéken lakik. Legutóbb éppen a nagy migrációs hullám idején vetődött fel, hogy az értelmiségiek a közembernél sokkal nagyobb rokonszenvet mutattak a bevándorlókat befogadó politika iránt, mint az átlagember. De hiszen nem is az ő lakóterületükre szokták elhelyezni a hátrányos helyzetű bevándorlókat. Cserében mélyen lenézték azokat, akik nem voltak elég befogadóak.
A Brexit esetében a jól képzett értelmiségiek hada magyarázta el a televíziókban, hogy semmiképp sem szabad az elszakadásra voksolni, mert abból nagyon nagy baj lesz. Aztán egyelőre nem lett. Azóta egymást érik a javaslatok, amelyeknek célja, hogy valahogyan mégiscsak érvénytelenítsék a népszavazást, mivelhogy a hozzáértő emberek többsége károsnak tartja az eredményét. Perkins epésen állapítja meg, hogy a haladó és liberális értelmiség nagy híve a demokráciának, de csak akkor, amikor a lenézett tömeg a neki megfelelő döntést hozza.
A professzor szerint Merkel német kancellárnak nem volt mandátuma arra, hogy milliós tömegben engedjen be bevándorlókat Németországba, mégis megtette, mert úgy gondolta, hogy jobban tudja, mint a választók. Ehhez hasonló magatartásnak tartja azt is, hogy a politikailag korrekt értelmiség elnézi a bevándorló kiskorúak házasságát.
Miként lehetséges, hogy például a Brexit ügyében nem a kiművelt elitnek lett igaza? Vagy hogy lehetett például igaza a szerzőnek is a teljes értelmiségi elittel szemben, amikor a munkanélküli ellátás feltételeinek szigorítását javasolta merőben tudományos alapon, amiért rettenetes vihart zúdítottak rá az újságokban? Azóta a konzervatív kormány szigorított, és nőtt is a foglalkoztatottság.
Perkins a „tömeg bölcsessége” néven ismert tételben véli felfedezni a választ. Francis Galton, Darwin unokatestvére azt vizsgálta, mennyire valószínű, hogy demokratikus eljárással jobb döntés születik, mint tekintélyelvű alapon. 1906-ban megbecsültette egy bika súlyát egy állatkiállítás 787 résztvevőjével, és a becslések átlaga kevesebb, mint egy százalékkal tért el a valóságtól. Azóta ismert tétel, hogy érdemes sok embert megkérdezni olyan dolgok eldöntésekor, amelyekhez nem puszta szerencse kell, mint a sorshúzás esetében, vagy nem különleges szaktudás, mint egy-egy kémiai egyenlet felállításához. Ennek bizonyságát látja Perkins abban, hogy az elmúlt két évszázad során csaknem négyszáz háború zajlott le (a kisebbeket ezek szerint nem is számítja a szerző), de demokráciák között még sohasem tört ki háború. Egy-egy önkényúr gondolhatja, hogy jól jár a háborúval, de a választóközönség véleményében sok szempont érvényesül, és a polgárok nem fogják megszavazni a szükségtelen háborút.
Hogy Trump elnöksége vagy a Brexit jó választásnak bizonyul-e, arról ma persze kinek-kinek meglehet a véleménye. Mindenesetre Perkins ebben is jobb szívvel bízza magát a tömeg bölcsességére, mint az értelmiségére.