„Világszerte, Indiától az Egyesült Királyságon át az Egyesült Államokig fellázadtak az emberek a mások bőrét vásárra vivő politikus-hivatalnokok, bennfentes újságírók, sőt úgy általában az elitegyetemet végzett félértelmiségi szakértők ellen, akik meg akarják mondani nekünk, mit tegyünk, mit együnk, hogyan beszéljünk, hogyan gondolkozzunk és persze azt is, hogy kire szavazzunk” – írja Nassim Taleb kockázatelemző a saját készülő könyvéből átvett szarkasztikus cikkében a Neue Zürcher Zeitung hasábjain.

Sokan az elitellenes populizmus erősödésével magyarázzák mind az európai radikális jobboldal előretörését, mind a Brexitet, mind Donald Trump győzelmét. Mint Taleb epésen megjegyzi, az általában a részvételi demokrácia kiszélesítését szorgalmazó elit demagógiát kiált, mondván, az átlagemberek annyira ostobák, hogy saját jól felfogott érdeküket sem képesek felismerni. Ezért a választók kiszűrésére hovatovább már a tudáscenzust is bevezetnék, persze szigorúan a demokrácia védelmében és a választók jól felfogott érdekében.

Taleb nem állítja, hogy az átlagszavazó bölcs lenne, ellenkezőleg, a tömegek okosságával kapcsolatban nincsenek illúziói. Viszont úgy látja, hogy a szakértők egy része és a haladó szellemű értelmiség is rászolgált a rossz megítélésre. Alapvetőnek hitt társadalomtudományos kutatások soráról derül ki, hogy nem replikálhatók: egyes becslések szerint a pszichológiai klinikai eredmények kevesebb mint 40 százaléka ismétlődik meg újabb tesztek nyomán, de a farmakológiában sem sokkal jobb az arány. A vezető természettudományos lapok is tucatjával hívják vissza a téves és hamisított publikációkat. A közgazdászok is csúnyán leszerepeltek, miután még a gazdasági válságot sem tudták előre jelezni. A média teljesítményéről jobb nem is beszélni. „Az embereknek tökéletesen igaza van abban, hogy ezen ’szakértők’ helyett nyugodtan hagyatkozhatnak a zsigeri ösztönre, nagyanyjuk tanácsaira vagy a klasszikus bölcsességre – ezeknek sem rosszabbak a mutatói, mint a hivatásos szakértőknek” – jegyzi meg epésen Taleb.

A magukat felvilágosultnak és racionálisnak gondoló megmondóemberek semmivel sem kevésbé dogmatikusak, mint az általuk mélyen lenézett nép – véli Taleb. Az objektív igazságról prédikáló haladó gondolkodású elit is saját elméleteinek igazolását látja mindenben: a világ magyarázatának ellentmondó tényeket egyszerűen figyelmen kívül hagyja, azokat pedig, akik a dogmáknak akár részben ellentmondanak, nem cáfolja, hanem kiközösíti.

Taleb nem általában a szakértőket bírálja, csak az általa egyszerűen „értelmiségiként, de idiótaként” azonosított, kisebbségben lévő, ám annál hangosabb megmondóembereket. A minden lében kanál, magát mértékadó véleményalkotónak tekintő, többnyire az akadémiai elithez tartozó, netán a médiában avagy egy agytrösztnél dolgozó haladó szellemiségű pszeudo-értelmiséget melynek tagjai zsurnalisztikus tudásuk alapján is magabiztosan állítják, hogy a génkezelésnek nincs semmilyen kockázata, és hasonló magabiztossággal követelik a demokrácia exportját és a diktatúrák letörését – mindegy, mibe kerül, és mi jön utána.

Taleb már a Metazin által is ismertetett előző könyvében arra intette olvasóit, hogy kerüljék azon szakértők tanácsát, akik nem saját bőrüket viszik a vásárra. A tranzakciók jutalékából élő befektetési tanácsadónak, a kizárólag morális érvekre hivatkozó politikai szakértőnek semmi sem drága. A kommentariátusnak még csak attól sem kell tartania, hogy előrejelzései nem igazolódnak be. A téves jóslatoknak semmilyen következményük nincs, nem csökkentik az értelmiség küldetéstudatát és magabiztosságát.

Mint Taleb könyvében kifejti, a társadalmi bizalom helyreállítását az szolgálná, ha kevesebb szerep jutna a saját státuszukat, megélhetésüket és biztonságukat nem kockáztató megmondóembereknek.