„Szorgalmazzuk, hogy a következő elnök hozzon létre történészi tanácsadó testületet a Fehér Házban” – írja a Harvard Egyetem két professzora, Graham Allison politológus és Niall Ferguson történész az Atlantic Magazinban.

A szerzők Denis Rossnak az amerikai–izraeli kapcsolatok történetéről írt könyvét idézve megállapítják, hogy az egymást követő amerikai kormányok vezető személyiségei szinte mit sem tudtak a Közel-Kelet történelméről, de még arról sem, hogy mit tett előttük Amerika a Közel-Keleten. Jó példa erre az ifjabb Bush elnök, akinek fogalma sem volt a síiták és a szunniták ellentéteiről, mielőtt rászánta magát az iraki háborúra. Nem tudhatta tehát azt sem, hogy a többé-kevésbé szabad választások síita többséget eredményeznek majd, és rászabadítják Iránt a Közel-Keletre. A két javaslattevő szerint Barack Obama is rászorult volna némi történészi segítségre. Nem vette figyelembe, milyen mély történelmi kapcsolat van Ukrajna és Oroszország között, és emiatt nem tudta, milyen veszélyekkel jár, ha a Nyugat megpróbálja átállítani Ukrajnát a maga oldalára. 2014 januárjában azt mondta, hogy nincs szüksége egy mai George Kennanre, vagyis olyan szakértőre, aki kiismeri magát Oroszország ügyében. Márciusra Oroszország bekebelezte a Krím-félszigetet.

A történelmet – érvelnek a szerzők – afféle „puha” tudománynak szokták tekinteni, vagyis olyan diszciplínának, amelynek nincs kézzelfogható haszna a gyakorlatban. Létezik azonban „alkalmazott történelemtudomány” is – állítják –, és ez jótékony hatást gyakorolhatna az amerikai vezetés politikájára. Roosevelt elnök idején bevezettek egy Gazdasági Tanácsot, és a Történelmi Tanács hasonló szerepet játszhatna az elnök mellett. Felkutathatná egy-egy politikai dilemma történelmi előzményeit, továbbá analóg eseteket kereshetne a történelemben, és ezzel jó irányba terelhetné a döntéshozatalt. A szerzők elismerik, hogy a történelemből könnyű téves következtetéseket leszűrni, ahogy az amatőrökkel gyakran meg is esik. Éppen ezért lenne szerintük szükség az elnök mellett hivatásos történészekre. Ahogy Thuküdidész megírta, amíg ember az ember, addig a múltnak, és az ő írásainak is hasznát lehet venni, mert az emberi cselekvést minden korban ugyanazok a szenvedélyek irányítják.

Neville Morley, az Exeteri Egyetem ókortörténész professzora viszont azt fejti ki az Aeon hasábjain, hogy a profi történész csak a múlt ismeretében jobb az amatőrnél, a jelen és a jövő megítélésében már nem. A döntéshozatalban még kevésbé. A tudósnak mindig kétkednie kell, és mindig minden szóba jövő szempontot figyelembe kell vennie. Ez az attitűd azonban megbénítja a döntéshozatalt. Thuküdidész az egyik leggyakrabban idézett klasszikus történetíró, de következtetéseit igen sokféleképp szokták értelmezni, és merész dolog volna bármelyik értelmezésről azt állítani, hogy biztos alapot szolgáltat valamely mai politikai dilemma eldöntéséhez. Ennél sokkal közelebbi példák alapján sem igen lehet megbízható döntést hozni. Margaret Thatcher brit miniszterelnök három történészt kért fel, hogy adjanak tanácsot neki a német újraegyesüléssel kapcsolatban. Vajon milyen magatartás várható a németektől a múlt ismeretében? Norman Stone, Fritz Stern and Timothy Garton Ash mindent igyekezett számba venni, és kiderült, hogy a történészi alaposság teljesen hasznavehetetlen a politikai döntéshozatalban. Azok a próbálkozások, amelyek történelmi előzményekben próbálják megragadni valamely mai politikai jelenség lényegét, igen népszerűek, de nem történésznek valók. Hasonlítják például Donald Trumpot Mussolinihez, Néróhoz, az ógörög történelem legnagyobb köpönyegforgatójaként számon tartott Alkibiadészhez vagy George Wallace egykori alabamai kormányzóhoz, de biztosak lehetünk benne, hogy ezen a módon nem lehet megragadni a jelenség lényegét. Az emberi lényeg, amelyről Thuküdidész ír – figyelmeztet Morley – abban is megnyilvánul, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el, mint a múltban. Például arra használjuk a történettudományt, amire nem való.