„Az 1930-as évek elején, a nürnbergi faji törvények születése idején a nácik az amerikai törvényekből merítettek ihletet. Sok mindent gyűlöltek az Egyesült Államok alkotmányos rendjében, ám az amerikai fehér faji felsőbbrendűség elvét nagyra becsülték. Szinte bizonyos, hogy az 1935-ben elfogadott nürnbergi törvények közvetlen amerikai hatást tükröznek” – olvassuk az Aeon magazinban. A cikk szerzője James Q. Whitman, a Yale Egyetem jogászprofesszora, akinek az új évben jelenik meg új könyve Hitler amerikai modellje. Az Egyesült Államok és a náci faji törvények születése címmel.

Azt a Mein Kampfból is tudni lehet, hogy Hitler elismerően nyilatkozott az amerikai faji törvényekről, mondván, hogy a modern társadalmak közül az Egyesült Államok tette a legnagyobb lépést a faji diszkrimináció terén. (Hitler máshol az őshonos indiánok kiirtásáról is hasonló kijelentést tett.) Nem is alaptalanul, hiszen Amerika az élen járt (és mintával szolgált) nem csak az eugenikában, de az intézményesített faji diszkriminációban is. A szegregált oktatás általános volt, csakúgy, mint a feketék és egyéb kisebbségek intézményi elkülönítése. Egyes államok egészen a hatvanas évek közepéig tiltották a különböző etnikumok közötti házasságot. A faji kvóták a bevándorlási törvényekben is megjelentek.

Whitman könyvének fókuszában a német náci pártvezetés 1934. június 5-i tanácskozása áll. A megbeszélés jegyzőkönyveiből kiderül, hogy a pártvezetés az amerikai faji törvények felhasználásával dolgozta ki a nürnbergi törvényeket. Az amerikai jogszabályokat hívták segítségül a vegyes házasságok tilalmának kidolgozásához és a faji besorolás szabályainak megállapításához.

Whitman persze elismeri, hogy az amerikai faji diszkrimináció nem járt együtt üldözéssel. (Azt is megjegyzi, hogy a náci zsidótörvények eredetileg nem a fizikai megsemmisítést tűzték ki célul.) Ám az amerikai faji megkülönböztetés másodrendű állampolgárt csinált az amerikai kisebbségekből, és a németek ezeket a jogfosztó törvényeket tanulmányozták és használták fel a zsidótörvények megfogalmazásakor.

Whitman tisztában van vele, hogy könyve valószínűleg nagy felzúdulást fog kiváltani. De úgy véli, hogy a tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha az amerikai olvasók nehezen fogják megemészteni őket.