„Mindannyiunkra jellemző, hogy erős erkölcsi véleményt alakítunk ki olyan kérdésekben, amelyekről jóformán semmit sem tudunk. A bonyolult gyakorlati kérdések tekintetében azt gondoljuk, semmi különös nem szükséges ahhoz, hogy határozott véleményt mondjunk. A legtöbbször nem is vagyunk tudatában saját tudatlanságunknak. Nem ismerjük a tényeket, helyettük inkább ideológiai érveléssel igazoljuk álláspontunkat” – mereng Simon Cullen filozófus a Quillette magazinban.

Cullen felidézi, hogy nemrégiben az egyik amerikai elitegyetem frissen doktorált hallgatója az elnökválasztás kapcsán kifejtette neki: az amerikai igazságszolgáltatás az intézményesített rasszizmus eszköze. Legfőbb érvként azt hozta fel, hogy a börtönök tele vannak kábítószer-birtoklásért büntetett fekete férfiakkal. A friss doktor azonban hozzávetőlegesen sem tudta megmondani milyen arányban vannak a börtönbüntetésre ítéltek között az ilyen cselekményekért elítéltek. Amikor Cullen (a Google segítségével) utánanézett a könnyen hozzáférhető adatoknak, majd felvilágosította, hogy az összesen 1 560 000 elítéltnek mindössze 4 százaléka tartozik ebbe a kategóriába, az amúgy intelligens vitapartner nem hátrált meg: kétségbe vonta a hivatalos statisztikákat, és jottányit sem változtatott véleményén.

A banális eset Cullen szerint jól illusztrálja, hogy milyen mértékben vált függetlenné a politikai ítéletalkotás a tényektől. A bonyolult kérdésekben megfogalmazott kategorikus vélemények nem tényeken alapuló állítások, hanem az ideológiai hovatartozás kinyilvánítására szolgálnak – írja. Az átpolitizálódás miatt a bonyolult összefüggések megítélése hitkérdéssé, az egyéni és a csoportidentitás kifejeződésévé válik. Aki a dogmákat vitatja – még ha a tények alapján is –, árulóvá válik és kirekesztik az ideológiai gettókból.

Ha a tudományok friss doktora alapvető ismeretek hiányában, sőt később a tények ellenében is kitart sommás véleménye mellett, akkor mit várhatunk az átlagembertől? A kérdés különösen aktuális az elmúlt évek egyre növekvő, és a politikát is mindinkább meghatározó értelmiségellenessége közepette. Vajon tényleg jobban meg tudja ítélni a laikusok tömege a bonyolult gazdasági és társadalmi kérdéseket, mint a szakértők? Az amerikai választás során a többség mindkét oldalon úgy viselkedett, mintha legalábbis birtokában lenne a bölcsek köve. Cullen szerint jó példa erre a szabadkereskedelmi egyezményekkel és a minimálbér-emeléssel kapcsolatos vita. Miközben a közgazdászok heves vitákat folytatnak a szabad kereskedelem hasznáról és káráról, a választók határozott és sarkos véleményt képviselnek, és nem ismerik el, hogy senki sem mondta ki az ügyben a végső szót. Hozzátehetjük: vajon a politikai és a gazdasági szakértőkkel szemben bizalmatlan nép a józan paraszti észben és a tömegek bölcsességében bízik akkor is, ha valamilyen egészségügyi problémája akad vagy elromlik az autója? Bizony igen, ha ideológiai meggyőződése szerepet játszik az ügyben. Például akadálytalanul terjednek a védőoltásokkal szembeni veszélyes előítéletek.

Kiutat az jelenthetne, ha kicsit megértőbbek lennénk a tudatlansággal kapcsolatban, és legalább a politikusoktól nem várnánk el, hogy minden bonyolult kérdésben azonnal sommás véleményt és határozott javaslatokat fogalmazzanak meg – javasolja Cullen. Az ő esetükben ugyanis húsba vágó következményei vannak az elhamarkodott ítélkezésnek. Illúziói azonban nincsenek: tisztában van vele, hogy aligha remélhet babérokat az a politikus, aki sommás vélemény helyett nyíltan elismeri, hogy bizonyos összetett ügyekben nem tud azonnal határozottan állást foglalni.