„A végállomás az lehet, hogy a nemi aktus túlhaladottá válik a szaporodásban” – figyelmeztet Philip Ball, a Guardian természettudományi szakírója.
A Metazin régóta követi a sokat vitatott ügy alakulását, onnan kezdve, hogy Kínában közismerten elharapózott a „nemválasztás”, ami finom kifejezése annak, hogy a leányembriókat, sőt, számtalan esetben a megszületett leánygyermekeket is elpusztították, mert a hatóságok által előírt egyke-rendszerben a családok fiút akartak maguknak. A súlyos etikai problémán kívül ennek a jelenségnek igen tartós társadalmi mellékhatásai is vannak.
A nemválasztást azonban az abortuszon kívül újabban más eszközzel is gyakorolják, nevezetesen a lombikbébi programokban a hímnemű zigóták beültetésével. A technika ma már a nemen kívül sok más tulajdonság génjeit is meg tudja állapítani a beültetendő magzatokban, és ez egyelőre még csak elvben, de felveti a „Frankenstein-kérdést”, vagyis hogy meddig mehet el az ember a szaporodásba történő beavatkozással, és át tudja-e látni a következményeket.
2012 óta erre nemcsak a megtermékenyített petesejtek közötti válogatás révén, hanem génsebészeti úton is van elvi lehetőség. Egyesek szerint ez emberkísérlet lenne, vagyis tilos, mások szerint, ha szörnyű betegségek megelőzését szolgálja, akkor erkölcsi kötelesség.
Ball most meglehetős részletességgel ismerteti a CRISPR/Cas9 nevű génszerkesztési eljárást, amely lehetővé teszi egyes génhibák kijavítását. Beszámol arról is, hogy e téren már nemcsak Kínában zajlanak emberi embriókísérletek. Nagy-Britanniában a mesterséges megtermékenyítés gyakorlatát szabályozó hatóság az embriók néhány napos koráig engedélyezett ilyen kísérleteket, kifejezetten a vetélést és fejlődési rendellenességeket okozó génhibák orvoslásának perspektívájával.
Mindenesetre Ball szerint a génmanipulálás drága és bizonytalan eljárás, legalább is egyelőre. A megkérdezett szakértők a közeljövőre nézve sokkal járhatóbb útnak tartják a megfelelő embrió kiválasztását, és úgy látják, hogy ezen a réven is szinte minden olyan eredmény elérhető, amivel a génsebészeti eljárás kecsegtet. Az Egyesült Államokban a lombikbébi-programokban elvégzett beültetések öt százalékát előzi meg genetikai vizsgálat, kifejezetten bizonyos súlyos elváltozásokat okozó hibák kiszűrésének céljával. Nagy-Britanniában pedig az említett hatóság 250 ilyen génhiba kiszűrését engedélyezi.
Ball felvázolja az elképzelt jövőt: az orvos több száz egy-két napos embrió tulajdonságait vázolja fel a szülőknek, s rajtuk múlik majd, melyik génkombinációt akarják gyermeküknek. Ettől még nagyon messze vagyunk. Először is csak nagyon kevés petesejt nyerhető ki ma, de persze kísérletek zajlanak a petesejtek szaporításának módszereiről. Másodszor is, jóllehet a géntérkép elkészítése harmincszor olcsóbb, mint akár tíz éve, még így is 1500 dollár, ami több száz embrió esetében megengedhetetlen összeg lenne. De eljön az idő, amikor az is olcsó lesz. Akkor viszont további kérdések merülnek fel. Például, hogy a hajszínnél fontosabb dolgok, mint az intelligencia vagy a különféle hajlamok nem egyetlen géntől függenek. És persze ott vannak a régi, változatlanul megoldhatatlannak látszó etikai problémák, amelyekről azonban Ball egyik szakértője azt mondja, hogy amit meg lehet, azt meg is fogják tenni. És ha az okosok nem szabályozzák, akkor majd a buták fogják. Elháríthatatlannak látszik viszont az az akadály, hogy az emberek hibáikkal együtt szeretik egymást, és ebből az érzésből szeretnek gyermeket nemzeni. Márpedig művi génszelekció természetesen csakis laboratóriumi megtermékenyítés esetén lehetséges, vagyis általánossá válása kiküszöbölné a szerelmi aktust a szaporodásból.