„Visszafelé sül el minden kísérletünk, amellyel hatékonyabbá akarjuk tenni tevékenységünket. Hatásukra még elfoglaltabbnak érezzük magunkat, és a stressz is nő” – írja a Guardianben Oliver Burkeman, aki rendszeresen boncolgatja a londoni lap hasábjain, milyen hatással van pszichénkre a modern technológia.
John Maynard Keynes már a múlt század harmincas éveiben azt gondolta, hogy a modern technikának hála, hamarosan általánossá válhat a jólét, és jelentősen csökkenhet a munkával töltött idő. Nem így lett: a fejlett világ polgárai, különösen a magasabb beosztású munkavállalók továbbra is sokat dolgoznak, sőt, a szabadidőt is az üzleti kapcsolatok ápolásával kötik össze. A munka a nyugati kultúra része, a protestáns etika folyománya – akkor is dolgozunk, ha nem muszáj. A dolgos élet hovatovább státuszszimbólummá vált: a gazdagság jele már nem a tétlen dőzsölés, hanem egyre inkább az aktív élet és a karrier. Mindez azonban nem okvetlen jár a hatékonyság növekedésével. Az irodai munka során eleve sok az üresjárat. Az állami és a magánszektorban egyre csak szaporodó mondvacsinált bürokrácia pedig növeli ugyan a munkával töltött időt, csak éppen értelme nincsen, hacsak a vízfej, a menedzserkaszt hízlalását nem tartjuk annak.
Sokan felismerik, hogy a túlmunka – még ha amúgy nem megterhelő és fölösleges is – káros. Szorongást kelt és fokozza a társadalmi egyenlőtlenséget, továbbá gyengíti a társadalmi szolidaritást. A megoldást egyes kutatók az állami beavatkozásban látják: a munkaidő csökkentését illetve az alapjövedelem bevezetését javallják.
A többség azonban a hatékonyabb egyéni életszervezéstől várja a probléma megoldását. Burkeman szerint ez magyarázza a hatékony életvitellel kapcsolatos tanácsadók, a pihenést hovatovább időpocsékolásnak, sőt betegségnek beállító alváscsökkentő-terápiák és legfőképp a mobiltelefonos alkalmazások és számítógépes programok népszerűségét. Ez utóbbiak azzal kecsegtetnek, hogy sikerül rendet vinnünk életünkbe. Ha gyorsabban dolgozunk, akkor visszanyerhetjük az uralmat mindennapjaink fölött. Igen népszerű például az az elmélet, miszerint ha azonnal megválaszolunk minden levelet és elvégzünk minden feladatot, akkor több szabadidőnk lesz és kevesebbet fogunk szorongani az el nem végzett teendők miatt. (Az elmélet atyja pár év után visszavonta korábbi tanait, sőt elnézést kért értük.) És persze nem véletlenül állnak a bestseller-listák élén az egyebek között a hatékony gyereknevelés és randizás receptjét tárgyaló könyvek – jelezve, hogy már a magánéletünket is a produktivitás szelleme uralja.
Burkeman szerint mindez szemfényvesztés. A hatékonyság-növelő alkalmazások csak rabolják az időt: állandó készenlétre ösztönöznek, hiszen azt kívánják, hogy mindent haladéktalanul végezzünk el. Ráadásul a teendők állandó vezetése is rengeteg időt emészt fel. Vagyis maguk is a problémát súlyosbítják, nem a megoldáshoz visznek közelebb. Nem segítenek visszaszereznünk a saját életünk és időnk fölötti uralmat, épp ellenkezőleg, uralkodni fognak rajtunk – véli Burkeman. A modern háztartási gépek is a házi munkával töltött idő csökkenésével kecsegtettek, ám kiderült, hogy elterjedésük nyomán még több időt töltünk takarítással és rendrakással. A modern készülékek hatására ugyanis az elvárások is átalakultak, és a korábbinál nagyobb rend és tisztaság vált a normává.
Burkeman nem kecsegtet azzal, hogy tudja a megoldást. Olcsó életmód-tanácsok helyett felveti, hogy talán visszafordíthatatlanul megváltozott az emberi természet: lételemünkké vált a hatékonyság hajszolása. Az esszé végén némi melankóliával Nietzschét idézi, aki már a 19. század végén abban látta a fölösleges robot és rohanás célját, hogy ne maradjon időnk önmagunkról és életünk értelméről elmélkedni.