„Ma a Földközi-tenger térségében zajlanak az Európa sorsát eldöntő nagy játszmák”, figyelmeztet a Corriere della Serában Ernesto Galli della Loggia.

Az olasz politológia nagy öregje azzal vádolja Németországot, az Európai Unió központi hatalmát, hogy a maga szűk gazdasági érdekeire koncentrál, Keletre fordítja tekintetét, és alábecsüli a Földközi-tengeri térség jelentőségét. Galli della Loggiát ez a régi „Drang nach Ostenre”, a hagyományos német birodalmi stratégia keleti élettér-keresésére emlékezteti, azzal a különbséggel, hogy Oroszország most nyersanyag- és energiaforrások, illetve felvevőpiacok miatt fontos a németeknek. Epésen megjegyzi, hogy még a sokféle helyi érdek egyeztetésével és a független közvélemény megnyerésével sem kell bíbelődniük, elég a legfelső vezetéssel jó viszonyt ápolniuk.

Csakhogy közben a Mediterráneumban olyan folyamatok zajlanak, amelyek a németek keleti politikájának feltételeit is megváltoztathatják, ugyanis egész Európa sorsára hatással vannak. Mindenekelőtt szembeötlő, hogy Spanyolország, Olaszország és Görögország leszakadóban van, és ez nem egyszerűen irányítástechnikai hiányosságokra vezethető vissza. Ha ez így megy tovább, és Európa – amit Galli della Loggia az egyszerűség kedvéért itt Németországgal azonosít – nem tesz semmit, továbbá magukra hagyja ezeket az országokat az afrikai eredetű gigantikus bevándorlási problémával, akkor dőreség azt képzelni, hogy az európai integráció működőképes maradhat, az egyesült Európa álmáról már nem is szólva. Igaz, Németország úgy gondolja, hogy a német–francia páros képes lesz továbbra is egyben tartani az uniót, csakhogy Franciaország a déliekhez hasonló problémákkal küszködik, és egyre inkább hasonlít Olaszországra, Németországra pedig egyre kevésbé. Ráadásul a Mediterráneumban összpontosulnak számos térség súlyos katonai-szociális válságainak következményei, Afganisztántól az Arab-öbölön (Irak, Szíria) át egészen Fekete-Afrikáig.

Galli della Loggia nem részletezi, mit kellene tennie Európának, de nemigen gondolhat másra, mint a példátlan tömeges bevándorlás megállítására, habár az ő liberális köreiben nem szoktak erről nyíltan beszélni. Azért odáig elmegy, hogy megjegyezze: Németországnak nem lenne szavad magára hagynia Olaszországot a menekültproblémával. Igaz, az Olaszországba érkező menekültek többsége végül is Németországban köt ki, de az biztos, hogy ez nem mehet így a végtelenségig. És Galli della Loggia sürgeti, hogy Európa közösen gondoskodjék déli tengeri határának védelméről, és azzal vádolja a német vezetést, hogy ehelyett afféle zavaró mellékes tényezőnek tekinti az Unió déli szárnyát.

Ezen kívül azt a gyanút is megpendíti, hogy a németek hajlamosak „antropológiai megvetéssel” tekinteni a Földközi-tengeri térségre. Ez elég csúnyán hangzik a rasszizmusnak még a gyanújától is irtózó németek fülének, de kifejezi az olaszok neheztelését, miután mind gazdasági, mind stratégiai problémáikkal az értetlenség falába ütköznek. Márpedig ha Európa nem fogja fel a déli limes jelentőségét, véli Galli della Loggia, akkor soha nem lesz belőle egységes politikai alany, ami elvben a németek célja lenne. Csak éppen nem képesek az egységes Európa valódi hajtóerejévé válni, és olyan politikát támogatni, amely az Unió alkotórészeit egyaránt kielégíti.