„Még szerencse, hogy nem vagyok afrikai, különben a szervezők árulónak neveznének. Totalitáriuséknál ugyanis ezt a szót használják az ellenvélemények elhallgattatására” – írja Martine Storti a Libérationban.

A baloldali lap egyszerre jelentetett meg két ellentétes véleményt az ügyről. Maboula Soumahoro történész, aki a New York-i Columbia egyetemen is volt már történész vendégtanár, állandó állása pedig a tours-i egyetemen van, melegen üdvözli a szervezők kezdeményezését, mivel „követ dobtak az állóvízbe, megtörték a csendet és rámutattak, milyen aljas rendszerben élünk”. Hordáknak nevezi azokat, akiknek nem tetszik, hogy a rendezvényen nem akarnak férfiakat és fehéreket látni. Ez különben nem egészen pontos, mert mindenkit szívesen látnak, aki nőnek érzi magát, és aki a rasszizmus áldozata. Ez azonban nem terjed ki minden rasszizmusra, s ezt onnan tudhatjuk, hogy a muzulmán nők, illetve magukat nőnek tekintő muzulmánok jelenléte ellen nem lesz kifogás. A történész adjunktus kifejti, hogy mindez azért jogos, mert az elnyomottakat senki sem kényszerítheti rá, hogy az elnyomókkal közösködjenek. Egyúttal bátran megtör egy másik tabut is, kifejti, hogy eddig nőnek csak a fehér nő számított, de most lehull a lepel, felfedeztetett ugyanis, hogy vannak nem fehér nők is. Soumahoro rámutat, hogy a tiltakozás a Nemzeti Front háza tájáról származik, és idézőjelbe teszi az antirasszista szót, amikor a tiltakozáshoz csatlakozó, egyébként baloldali szervezeteket említi. Tiltakozásuk az ellen, hogy a fesztivált szervező afrikai nők nem akarnak fehéreket látni rendezvényükön, a tanárnő szerint ékes bizonyítéka annak, milyen mélyen jár Franciaország a rasszizmus mocsarában. Most végre éles fény vetül a fehér identitás jellegére.

Egyébként a párizsi főpolgármester végül azért nem tiltatta be a rendezvényt, mert az öt helyszín közül négy magántulajdonban van. Azon az egyetlen helyen pedig, ahol a várostól bérelték az épületet, férfiak és fehérek is megjelenhetnek. Majd kiderül, ajánlatosnak fogják-e tartani.

Martine Storti még nem olvashatta Soumahoro írását, mert véleménye az övével egy lapszámban jelent meg, mindenesetre elképesztőnek minősíti a szervezők kirekesztő nézeteit. Áldja a szerencséjét, hogy nem fekete, mert akkor áruló lenne a véleménye miatt, így viszont csak imperialista és gyarmatosító fehér feminista. Nem bocsátkozik vitába a szervezőknek a fehérekről szóló kifejezetten extravagáns kijelentéseivel, csak azt hiányolja, hogy a mozgalom, amely a rendezvényt szervezi, egyetlen árva szóval sem szól arról az elnyomásról, amelyet a nők a hagyományos afrikai társadalmakban szenvednek el rendszeresen. A klitorisz kimetszéséről, a többnejűségről, a kényszerházasságokról. Az ő szemében ez az egyoldalúság ugyanolyan rasszizmus, mint amelynek nevében a feketéket szokták másodrendűnek tekinteni.