„Régebben a jobboldalon tartották megengedhetetlennek bizonyos nézetek hangoztatását, mostanában viszont elsősorban baloldaliak tartják viszonylagos értéknek a szólásszabadságot” – írja Jason Willick az American Interestben.
Ezt a véleményt Corey Robin politológus úgy finomítja, hogy a marxista baloldal mindig is hajlamos volt bizonyos nézeteket nem eltűrni. Az elmúlt évtizedekben annyi változott, hogy a liberálisok közeledtek ehhez az állásponthoz. Korábban a liberálisoknak az olyan nézetek esetében is szent volt a szólásszabadság, amelyeket elborzasztónak tekintettek. Mivel azonban a szocialista baloldal és a liberálisok között ma már egyre elmosódottabb a választóvonal, végül is Willick és Robin megállapítása nem mond ellent egymásnak.
Az egyetemi baloldal intoleranciájára a Metazin is felhozott egy példát a közelmúltban, éspedig Milo Yiannopoulos radikális jobboldali szerző esetét, akit gyújtogatás és tömeges erőszakos tüntetés akadályozott meg abban, hogy nézeteit kaliforniai egyetemisták előtt kifejtse. Azóta Anne Coulter éles tollú konzervatív kommentátor is kénytelen volt lemondani szereplését a híres Kaliforniai Egyetemen Berkeleyben. A legismertebb eset talán a Metazinból is ismert Charles Murray erőszakos kiűzetése volt a Vermont Állambeli Middlebury Egyetemről. A helybéli „haladó” diákok természetesen nem ismerték Murray munkásságát, de nem is kívántak megismerkedni nézeteivel, hanem zárt terembe kényszerítették, a tanárnőt pedig, aki meghívta, súlyosan bántalmazták.
Ezekre az esetekre hivatkozva írja Willick, hogy ma már kivétel a liberálisok között az olyan, aki abszolút értéknek tekinti a szólásszabadságot. Nem veti el, de nem is tartja meggyőzőnek azt a magyarázatot, miszerint a liberálisokat frusztrálja, hogy jóllehet elnökük, Barack Obama két ciklust is végigszolgált a Fehér Házban, mégsem következett be a várt társadalmi változás, tehát erőteljesebb módszerekre van szükség. Valójában inkább az lehet a háttérben, hogy a hagyományos jobboldali és nacionalista hegemónia helyett évtizedek óta egyre inkább baloldali és globalista fölény van a közéletben. Ennek megfelelően a hagyományos Amerika-felfogásnak erős, sőt, sok tekintetben domináns versenytársa keletkezett.
Miben is áll az amerikai identitás? Azelőtt vitathatatlan volt a felfogás, hogy egy területileg, nyelvileg és kulturálisan meghatározott közösség tekinti magát amerikainak, és mindenki amerikainak számít, akire ez a meghatározás ráillik. Radikális nacionalisták esetében ez kirekesztésbe is torkollhat: bizonyos kulturális vagy származási kisebbségek a radikális nacionalisták szemében nem számítanak amerikainak. Újabban azonban egy másik felfogás terjed, amelynek értelmében Amerika bizonyos hitelvekben testesül meg. Amikor Trump elnök rendeletileg felfüggesztette hat (terroristák kibocsátásával gyanúsított) muszlim ország polgárainak bevándorlását, azt vetették a szemére, hogy ez a rendelkezés „un-American”, az amerikaiságnak ugyanis nélkülözhetetlen attribútuma, hogy az ember nem tesz különbséget különféle származású emberek között. Vagyis az értékalapú amerikai identitás-felfogás hívei között is vannak radikálisok, és ők úgy látják, hogy aki az így értelmezett amerikaiság elveit nem osztja, az nem része a nemzeti közösségnek, vagy legalábbis kisebb joggal hivatkozik önnön amerikaiságára.
A mai liberálisok között egyáltalán nem számít kivételnek az olyan ember, aki Anne Coulterről, Yiannopoulisról vagy Murrayről azt tartja, hogy az amerikai egyenlőség-eszme ellenfelei, tehát nem illeti meg őket az alkotmány hírneves első módosítása szerinti elbánás, amely tiltja a vallás- és szólásszabadság csorbítását. A szerző a magafajta mérsékelt liberálisok feladatának azt tartja, hogy olyan nemzetfogalom honosodjék meg, amely mindkét kiközösítő felfogást elkerüli. Ehhez mindenképp szükségesnek tartja, hogy feltétel nélkül visszaállítsák jogaiba a szólásszabadságot.