„A tudósok már régen felismerték az úgynevezett szépség-prémium létezését. De vajon jelenthet-e előnyt a visszataszító külső?” – foglalja össze Alan Burdick, a New Yorker munkatársa a szépség társadalmi és politikai jelentőségével kapcsolatos legfrissebb tudományos eredményeket.
Mint arról a Metazin is beszámolt, kutatások sora igazolja, hogy a szép nők és a jóképű férfiak könnyebben jutnak előre az életben, mint az átlagos külsejűek. A párválasztástól kezdve a karrierig mindenhol előnyt élveznek. A szépek még az igazságszolgáltatás előtt is előnyben vannak. Arról is megjelentek már közlemények, hogy a szépnek tartott embereket könnyebben ruházzuk fel mindenféle jó tulajdonsággal, mint másokat. Azt is régóta tudjuk, hogy a szépség a hivatali előmenetelben is előny, és a szépek kimutathatóan többet keresnek. És ezért semmit sem kell tenniük: a férfiak minden érdek nélkül is elfogultak a szép nők iránt.
Közgazdászok azt is kimutatták, hogy a politikusok sikerét is nagyban meghatározza a külsejük. A jóképű politikusok esélyesebbek a győzelemre, illetve az objektív módon nem mérhető személyes varázs minden választási ígéretnél hatékonyabb a szimpátia elnyerésében. A csúf politikusok mérhető versenyhátrányban vannak. Tudósok mindezt azzal magyarázzák, hogy a szép külcsínt ösztönösen az erényes belbecs kifejeződésének tekintjük. Burdick felidézi, hogy az értelmi képességek és a külső megjelenés közötti összefüggés még a 19. században is közkeletű feltételezésnek számított – elég csak Cesare Lombroso kriminalisztikai kutatásaira utalni, vagy felidézni, milyen komoly akadályt jelentett Darwin számára saját, zord külseje.
A legújabb kutatások azonban árnyalják a képet. Satoshi Kanazawa, a London School of Economics pszichológusa és Mary Still, a Massachusetts Egyetem közgazdásza egy friss tanulmányban arra a következtetésre jut, hogy a kifejezetten visszataszító egyének nem csak a csúnyácskáknál, hanem az átlagos kinézetűeknél is többet keresnek, mégpedig 51 százalékkal. Ana Gheorghiu, az Essexi Egyetem kutatója hasonló eredményre jutott: azt találta, hogy a kevésbé vonzó külsejű tudósokat komolyabban veszik kutatóként (igaz, tanárként a szép tudósok élveznek nagyobb bizalmat).
Sőt, egyes kutatások szerint a csúnya politikusoknak is van némi versenyelőnye. Niclas Berggren stockholmi kutató felmérése szerint a jóképű jelölteket általában gazdasági tekintetben jobboldalinak, vagyis az újraelosztást kevésbé támogató politikusnak tekintik. Amiből pedig az következik, hogy a baloldali politikusoknál kifejezetten előnyös a kevésbé vonzó kinézet, hiszen azt sugallja, hogy nagyobb az elkötelezettségük a társadalmi igazságosság iránt. Sőt, mint Gabriel Lenz, a téma talán legismertebb kutatója kifejti, a csúnya politikusokat segítheti az is, hogy az ő teljesítményüket inkább elismerik a választók: minél rondább egy politikus, annál kevésbé valószínű, hogy szerencsés külsejének tudják be sikereit és népszerűségét.