„A csecsemőknél gyakran a rasszizmus az alapbeállítás” – írja a National Postban Tristin Hopper.

Az év legnépszerűbb, legtöbbek által lájkolt twitter üzenete Barack Obamától származik. A volt elnök a charlottesville-i szélsőjobboldali felvonulásra, és az azt kísérő összecsapásokra utalva Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnök könyvéből idézett: „Senki sem születik úgy, hogy valaki mást a bőre színe, a származása vagy a vallása miatt gyűlölne. A gyűlöletet szükségképp tanulni kell, márpedig ha gyűlölni meg lehet tanítani az embereket, akkor szeretni is meg lehet tanítani őket. Mert a szeretet sokkal természetesebb az emberi szívnek, mint az ellentéte.”

Szép szavak, állapítja meg Hopper, csak sajnos ellentmondanak a tudományos tapasztalatnak. Odáig igaza van Mandelának, hogy senki sem születik rasszistának. De úgy féléves korukra a csecsemők megtanulják jobban kedvelni a szüleikhez hasonló embertípust. Ezt nem úgy kell érteni, hogy a szülők hat hónap alatt rasszistát nevelnek belőlük. Kang Lee fejlődéspszichológus, a Torontói Egyetem kutatója kísérletek sorával igazolta, hogy azok a csecsemők, akik nem vegyes környezetben nevelkednek, hat hónapos korukra kezdenek bizalmatlanul tekinteni az olyan emberre, aki nem hasonlít a szüleikre. Ha huszonöt különböző bőrszínű, arcberendezésű embert mutatnak nekik egy képen, azokon a portrékon fog megállapodni tekintetük, amelyek a szüleik fenotípusára emlékeztetik őket. Sőt, a szüleik nyelvét hallva mutatnak kedvező reakciót, az idegen nyelvek hallatán pedig kedvezőtlent. Mi több, a kellemes élményeket, például a vidám zenét társítják a maguk típusához, a szomorú zenét pedig az idegenekhez. Régen megfigyelt jelenség az is, hogy az idegen csoportokhoz tartozó arcok között nehezen tudnak különbséget tenni. A Tel-Avivi Egyetem pszichológusai pedig azt bizonyították, hogy ez a fajta érzelmi elfogultság nem mutatható ki azoknál a gyerekeknél, akik származási szempontból vegyes környezetben élnek. Például olyan etióp zsidó csecsemőknél és kisgyerekeknél, akik együtt élnek fehérebb bőrűekkel. Ez az izraeli tanulmány egyébként azt állítja, hogy ez a természetes korai preferencia hozzájárul a későbbi rassz-alapú elfogultsághoz. Ugyanakkor ez egyben arra is recept, hogy miként lehet feloldani a természetes idegenkedést. Akik megszokják a más rasszhoz tartozó gyerekek jelenlétét, azoknak könnyebb leküzdeniük az idegenkedést, ha marad is bennük.

Hopper végül maga is idéz Mandela könyvéből, éspedig azt a részt, amelyben arról van szó, hogy mi tartotta Mandelában a lelket huszonhét évi fogsága idején: „Mindig tudtam, hogy minden szív legmélyén ott van a kegyelem és a nagylelkűség.” Ez az állítás már egyezik a tudomány által feltártakkal – állapítja meg Hopper, legalábbis abban az értelemben, hogy már a csecsemőknek is van erkölcsi érzékük. Karen Wynn, a Yale kutatója és munkatársai kísérletileg igazolták, hogy már csecsemőkorban is van igazságérzet. Ez azonban nem terjed ki a rasszok egyenlőségére. Ahhoz már nevelésre van szükség. Mint Wynnek a kutatást összefoglaló munkatársa a New York Timesban megírta, „igazságérzetünk e kezdeti korban a saját fajtánk felé hajlik”.