„A közgazdászok egyre inkább a papok szerepét öltik magukra. Azzal kecsegtetnek, hogy el tudnak vezetni minket a jólét és az örök boldogság ígéretének földjére” – olvassuk a Guardianben. A cikk szerzője John Rapley, a politikai gazdaságtan tanára, akinek A pénz istenének alkonya, avagy hogyan vált a közgazdaságtan vallássá című könyve a nyáron jelent meg.
Rapley a hagyományos közgazdaságtudományi elméletek és módszerek bírálói közé tartozik. Egyenesen odáig megy, hogy a vallási dogmákhoz hasonlítsa a közgazdaságtani ortodoxiákat, mindenekelőtt a racionális haszonmaximalizáló egyénnel és a neoliberális piaci logikával kapcsolatos feltevéseket. Felidézi, hogy a közgazdász-társadalom a gazdasági válság előtt a szabadpiaci globális kapitalizmus kritikusait többnyire komolytalan sarlatánnak, netán politikailag motivált ideológusnak tartotta. A válság azonban mindent megváltoztatott: sokan felrótták a közgazdászoknak, hogy nem tudták előre jelezni a közelgő összeomlást. A válság arra is rávilágított, hogy a gazdaságtani modellek éppen akkor mondanak csődöt, amikor a legnagyobb szükség volna rájuk. Voltak, akik ezért azt is kétségbe vonták, hogy a közgazdaságtan szigorú értelemben vett tudománynak tekinthető, mások pedig a közgazdaságtan átfogó revízióját sürgették.
A közgazdaságtani előrejelzések kudarcát Rapley a dogmatizmussal magyarázza. Kitér rá, hogy a neoliberális dogmák eluralkodása részben a tehetős befektetők befolyására vezethető vissza. A sok pénzzel és jelentős társadalmi befolyással bíró nagyvállalkozók mindent elkövettek annak érdekében, hogy a piaccal szemben kritikus közgazdászok háttérbe szoruljanak. A közgazdászok elhitték (és ami még rosszabb: a politikusokat és a választókat is meggyőzték róla), hogy a makroökonómia steril modelljeinek segítségével kivédhetők a válságok. Rapley ezt az önhittséget hübrisznek nevezi, és azzal magyarázza, hogy a közgazdászok a tudományos egzaktságra törekvésben megfeledkeztek róla, hogy a gazdaságot emberek alakítják, nem pedig természeti törvények. Ennek eredményeképpen az ortodox közgazdaságtudósok olyanok lettek, mint a skolasztikus szerzetes-filozófusok.
A cikk végén Rapley üdvözli azon törekvéseket, amelyek a közgazdaságtan hagyományos módszertanának kibővítését javasolják. Úgy véli, hogy a közgazdászok többre mennének, ha a statisztikai módszerek mellett a „puha” tudományok kvalitatív megközelítéseit is felhasználnák. Alighanem némi elégtétellel szolgál Rapley számára, hogy az idei közgazdaságtani Nobel-emlékdíjat a Metazinból is ismert Richard Thaler polihisztor kapta.