„Ha a hagyományos média kommunista zöldségesüzlet volt, ahol alig volt miből válogatni, akkor a mai média csillogó Las Vegasi-i büfé, amelyet úgy terveztek, hogy kihasználja gyengeségünket. Erőt kell vennünk magunkon, hogy változatosabban fogyasszunk” – olvassuk Nemil Dalaltól, a Quartz magazin publicistájától.
A Brexit népszavazás és Donald Trump elnökké választása óta elözönlötték a sajtót az álhírekkel kapcsolatos vészjóslatok. Általánosan elfogadott nézet, hogy az álhírek az online média rákfenéi, amelyek akár a demokráciát is alááshatják.
Dalal szerint eltúlzottak a félelmek. Az álhírek kártékonyak, ám viszonylag egyszerűen kiszűrhetők és tényekkel megcáfolhatók. Dalal elismeri, hogy ez gyakran nehéz, hiszen az álhírgyártás könnyű, a cáfolat viszont idő- és energiaigényes, és nem is jut el mindenkihez. Sőt, gyakran előfordul, hogy az emberek a tényszerű cáfolat ellenére is kitartanak az álhírek hazugságai mellett.
Mindennek ellenére az álhíreknél sokkal nagyobb veszélyt jelent a politikailag motivált ferdítés és ködösítés – véli Dalal. Példaként bevándorlással kapcsolatos amerikai tudósításokat idéz. A baloldali lapok előszeretettel közölnek olyan cikkeket, amelyek a bevándorlók sikeres integrációjáról szólnak. A jobboldal viszont elsősorban a bevándorlás nehézségeit, egyebek között a bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket állítja a migrációs diskurzus középpontjába. Hasonló folyamatok figyelhetők meg minden fontos megosztó politikai kérdés esetében, az abortusz szabályozásától a terrorizmuson át a fegyvertartásig. Egyik oldal sem állít feltétlenül valótlant, csak éppen szelektíven mutatja be a valóságot. Mindkét oldalon nyilvánvaló az ideológiai háttér és a politikai cél.
A szelektív tájékoztatás ellehetetleníti az érdemi politikai vitát és döntéseket – figyelmeztet Dalal. Ahhoz, hogy mérvadó álláspontot alakítsunk ki például a bevándorlás kérdésében, átfogó ismeretekre, a lehető legtöbb tényre lenne szükségünk, nem pedig szektás narratívákra. Ehhez azonban nem elégséges a média megregulázása – jegyzi meg Dalal. A média ugyanis nem formálni akarja a közízlést, hanem kiszolgálni. Mint azt Rupert Murdoch médiacár kifejtette, az egyetlen cél az olvasók figyelmének elnyerése. És mielőtt még valaki Murdoch jobboldali nézeteit felhánytorgatná, Dalal gyorsan megjegyzi, hogy a Facebook algoritmusai is pontosan ezt a célt szolgálják: az olvasó ízlésének és világnézetének megfelelő tartalmak kiválogatását. A jelenség nem új, az online média mégis megosztottabb, hiszen egyre könnyebb kiszűrni az olvasó meggyőződésével ellentétes nézőpontokat.
A probléma okai mi magunk vagyunk, ezért a megoldás is csak saját hozzáállásunk megváltoztatása lehet – írja Dalal. Ha mi magunk nem részesítenénk előnyben a világlátásunknak megfelelő és előfeltevéseinket igazoló tényeket és véleményeket, akkor a tartalomszolgáltatók sem ezekkel bombáznának bennünket. Dalal azt javasolja, hogy kényszerítsük rá magunkat és ismerőseinket is az ellentétes vélemények és tudósítások követésére. Ha baloldaliak vagyunk, rendszeresen olvassuk a jobboldali sajtót, és viszont. Máshogy ugyanis esélyünk sincs valós képet alkotni a világ dolgairól, és érdemi párbeszédet folytatni.
Nemes javaslat. Kár, hogy egyáltalán nem világos, mitől változnánk meg és teremtődne nagyobb igény a kevésbé szelektív hírekre. És odáig azért Dalal sem megy el, hogy a más vélemények ismeretét törvényekkel kényszerítse ránk, mint például Cass Sunstein ajánlotta. Ha megvalósult volna ugyanis, amit a liberális professzor, Obama elnök későbbi jogi cézárja javasolt egyik könyvében, akkor ma törvény kötelezné a politikai internetes oldalakat arra, hogy hivatkozásokat helyezzenek el az ellentétes véleményt megfogalmazó fórumokra.