„A vegetarianizmushoz és a diétás étkezéshez hasonlóan újabban a józanság is kezd trendivé válni” – olvassuk a Guardianben Alice O’Keeffe recenzióját két friss könyvről, amelyek mind az ivás és az alkohol kultúrtörténetét taglalják.

Nyugaton a hovatovább vallás-, de legalábbis művészetpótlékká nemesülő sznob gasztrománia egyre inkább meghódítja a kultúripart. A kifinomult kulináris ízlés státusszimbólum, amely az elithez tartozás fontos bizonyítéka. Különösen igaz ez az egyszerű emberek számára eleve nehezen megfizethető fogyasztási termékekre, például a drága borokra. A magára, pontosabban társadalmi megítélésére valamit adó polgár, értelmiségi és hipszter követi a divatot, és pontosan tudja mit, hogyan és mikor illik fogyasztania, de ami még fontosabb, ismeri a társadalmi státuszához illő gasztrozsargont. Nem meglepő hát, ha a tekintélyes lapok is komolyan veszik a témát, és segítik a szellemi és a gazdasági elithez tartozó olvasóikat a trendek követésében. A New Statesman és a Guardian az év végén csokorba gyűjtötte az ivászat kultúrájával és az alkoholfogyasztás társadalomtörténetével kapcsolatos idei könyveket, nyilván a szilveszteri iszogatás közbeni társalgást is megkönnyítendő.

O’Keefe ezek közül kettőt tart különösen fontosnak a magát tájékozottnak beállítani vágyó művelt olvasó számára. Mark Forsyth monográfiáját, amely A részegség rövid története címen jelent meg. A könyvből megtudhatjuk, hogy az erjedt gyümölcsök bódító hatásának akár már abban is szerepe lehetett, hogy elődeink lemásztak a fáról. Bizonyított tény továbbá, hogy az alkoholfogyasztás már Krisztus előtt tizenegyezer évvel, vagyis az emberi közösségek letelepedése előtt megjelent a mai Törökország területén. És azóta folyamatosan jelen van a nyugati és a keleti kultúrában egyaránt: többnyire vallási kultikus szerepet töltött be, mint az isten(ekk)el való kapcsolattartás, illetve a kultikus nászok és bacchanáliák elmaradhatatlan velejárója. Ha az iszlám hódításának évszázadairól megfeledkezünk, akkor nem lehet ellenvetésünk Forsyth megállapítása ellen, miszerint az alkoholtilalom mindig súlyos társadalmi elégedetlenséget váltott ki. Ő egyenesen a cár által 1914-ben elrendelt alkoholtilalmat tartja az orosz forradalom egyik kirobbantó okának, jelezve ezzel, hogy milyen fontos szerep jutott az alkoholnak a történelem alakításában.

Catherine Gray angol publicista A józanság meglepő öröme, avagy lehetséges-e boldog, egészséges és teljes életet élni alkohol nélkül című könyve viszont arra mutat rá, hogy az ivás mintha egyre inkább elvesztené hagyományos társadalmi szerepét. Gray statisztikái szerint legalábbis a britek egyre kevesebbet isznak, és még többen vannak, akik szeretnének kevesebbet költeni alkoholra. Egyre több celebritás áll a nyilvánosság elé azzal, hogy megéri leszokni az ivásról. Talán ennek is köszönhető, hogy a kétezres évek nemzedékében kifejezetten alacsony az alkoholt rendszeresen fogyasztók aránya, és a fiatalok közül egyre többen gondolják, hogy lehet ismerkedni és társas életet élni alkohol nélkül is. Gray személyesen is meg tudja erősíteni mindezt: ifjúkora óta tartó krónikus alkoholizmusából kigyógyulva, meglepve tapasztalta, hogy mennyivel érdekesebb – és olcsóbb – józanul társaságba járni. Ha a trendek folytatódnak, és még inkább sikk és státuszszimbólum lesz az alkohol elutasítása, egy-két emberöltő alatt akár teljesen elvesztheti társadalmi jelentőségét az ivás – jósolja meglehetősen merészen Gray.