„Oroszország mindig is nagyhatalom volt. Efelől csak a kilencvenes évek elején ébredt kétség” – olvassuk az Izvesztyijában Vlagyimir Rudakov történésztől, az Isztorik folyóirat főszerkesztőjétől.

Rudakov a múlt év végén készült közvélemény-kutatási adatokat boncolgatva megállapítja, hogy ma az orosz lakosság csaknem háromnegyede egyetért az állítással, hogy „az orosz nagy nép, különleges jelentősége volt a világtörténelemben, Oroszország pedig nagyhatalom”. Huszonhét éve teszik fel rendszeresen az ezzel kapcsolatos kérdéseket az oroszoknak, és még soha ilyen sokan nem gondolták, hogy a hazájuk különleges történelmi küldetést tölt be, és ők a világ nagyhatalmai közé tartoznak.

Az országképet éppen akkor kezdték mérni, amikor a Szovjetunió felbomlófélben volt, és a mélyponton, 1999-ben, a Jelcin-korszak végén csak a lakosság 31 százaléka gondolkodott így, 65 százalék viszont úgy látta, hogy Oroszország is csak olyan ország, mint a többi. Egyébként a nagyhatalmi státust elismerő polgárok számaránya még tavaly is csak 64 százalékot tett ki, vagyis a Putyin-korszak tizenhét éve közül még a legutóbbi is nagy emelkedést hozott. És Putyint márciusban alighanem újabb ciklusra megválasztják elnöknek.

A nagyhatalom fogalma a 19. század első felében keletkezett, a kifejezés Leopold von Ranke német történésztől származik. Az ő meghatározása szerint nagyhatalom az az állam, amelyik nemzetközi befolyása révén kulcsszerepet játszik a nemzetközi kapcsolatokban. A Szent Szövetség korában pedig Oroszország egyértelműen ilyen volt. Azután a törökök elleni balkáni hadjárat, majd az első világháború, később a második, majd a hidegháború következett, képtelenség lenne tehát azt állítani, hogy Oroszország, illetve a Szovjetunió bármelyik korban ne lett volna nagyhatalom. És az oroszok is annak gondolták, legalábbis 1990-ig, amikor, mint Rudakov kifejti, a kommunizmus nyugatbarát ellenfelei meggyőzték a népet az ellenkezőjéről. Rudakov ugyanis a nyugati diskurzusoknak, és nem pedig a Szovjetunió gazdasági hanyatlásának tudja be, hogy a lakosság többsége lemondott a nagyhatalmi státusról. De nem örült neki. Ugyanis arra az 1992-ben feltett kérdésre, hogy Oroszországnak meg kell-e őriznie nagyhatalmi rangját, alig 13 százalék válaszolt nemmel. Ez némileg ellentmond ugyan annak, hogy az oroszoknak csupán 31 százaléka hitte csak nagyhatalomnak hazáját, de a másik kérdést nem úgy tették fel, hogy visszaszerzendő-e a nagyhatalmi státusz, így hát a válaszadóknak ehelyett is azt kellett felelniük, hogy megőrzendő. Azóta huszonöt év telt el, és ezek közül az utolsó négy már úgy, hogy a Krím-félsziget Oroszország része. A legutóbbi év pedig az orosz fegyveres erők jelentős szíriai sikereit hozta.

A közvéleménykutatások e két ügyben is azt mutatják, hogy a lakosság elsöprő többsége helyesli a nagyhatalmi státusz ezen megnyilvánulásait. A történész is a helyeslők közé tartozik: „Oroszország mindkét esetben megmutatta, hogy nagyhatalom, és hogy nem habozik élni a nagyhatalmi eszközökkel.”