„Most akkor jó volt a gyarmatosítás, avagy rossz? Kinek melyik, és miért? Egyáltalán, hogyan kellene mindezt megvitatni az egyetemeken és a politikában? És miért pont most lángolt fel újra a vita?” – olvassuk Kenan Malik kérdéseit a New York Review of Booksban a tavaly kiújult gyarmatosítás-vita kapcsán.
Malik felidézi Bruce Gilley amerikai politológus tanulmányát, amelyben a szerző a gyarmatosítást összességében előnyösnek ítélte. Gilley kifejtette, hogy az egykori gyarmatokon ma nagyobb a stabilitás és a gazdasági fejlettség. Sőt, azt is megpendítette, hogy a harmadik világ törékeny államain ma is segíteni lehetne a gyarmatosítás valamilyen formájával. Bár mások is javasoltak már hasonlót, Gilley tanulmánya óriási botrányt kavart. Az írást közlő folyóirat szerkesztőbizottságának fele lemondott, a kiadó visszavonta a tanulmányt, miután tízezren aláírták az erre vonatkozó petíciót, és erőszakkal fenyegették meg a kiadót. Gilley mindazonáltal nem hátrált meg, sőt, az egyetemi baloldal ellen küzdők hőse lett. Az Oxfordi Egyetem ötéves kutatási projektet bízott rá, amelynek célja a Brit Birodalom etikájának rekonstruálása, és a gyarmatosítással kapcsolatos negatív sztereotípiák lebontásával „a birodalmak keresztény etikájának kidolgozása”.
Malik hosszan fejtegeti, hogy miért elfogadhatatlanok a gyarmati múltat pozitív színben beállító megközelítések. Leegyszerűsítőnek tartja azt a népszerű megközelítést, miszerint az egykori gyarmatok maguktól sosem váltak volna demokratikus piacgazdasággá. Elfogadhatatlannak gondolja azt is, hogy a gyarmati múlt pozitív hozadékaira összpontosító értelmezések figyelmen kívül hagyják a gyakran brutális elnyomást és a kizsákmányolást. Nemes dolog volt Nagy-Britanniától a rabszolgaság eltörlése 1807-ben, csakhogy addig Britannia hatmillió rabszolgát hurcolt el a gyarmatokról, akiknek talán ötöde is még a tengeri út során meghalt.
A gyarmati múlt újraértelmezését Malik a korszellemmel magyarázza: az Egyesült Királyság, most, hogy kilép az Európai Unióból, újra identitását keresi, és a nemzeti büszkeséget leginkább a birodalmi időkben véli megtalálni. Közvélemény-kutatások szerint a britek közel fele büszke a Brit Birodalomra, és csak 22 százalék gondolja, hogy a gyarmatosítás szégyenletes történelmi emlék. A nosztalgikus nemzeti identitáskeresés mellett az intervencionista külpolitika is szerepet játszik benne, hogy sokan pozitív példaként gondolnak a gyarmati múltra – véli Malik. Itt meglehetősen ellentmondásos magyarázat következik. Egyfelől ugyanis Malik azt állítja, hogy a kolonizáció előnyeinek hangsúlyozása fontos ideológiai munícióval szolgál a nyugati katonai beavatkozásokat támogatók táborának, köztük a liberálisoknak is. Másfelől viszont elismeri, hogy a liberálisok elutasítják a birodalmi nosztalgiát. Az ellentmondást úgy véli feloldani, hogy az intervencionista politika és kormányzás az imperialista világnézeten alapul. Nem zavarja, hogy azt hozza fel bizonyítékul, amit bizonyítani kellene.
„A gyarmatosítás nem fekete-fehér történet” – írja az ügy kapcsán Pascal Bruckner író-filozófus a Neue Zürcher Zeitungban. A marxista újbaloldali eszmékkel szembeszálló konzervatív liberális filozófus már korábban is hevesen bírálta a gyarmatosítást kizárólag negatív színben feltüntető magyarázatokat. Bruckner elsősorban a haladó baloldali értelmiséget ostorozta az egyoldalú bűntudatkultúra miatt, egyúttal azonban a jobboldali kolonialista mítoszokat is elutasította. Legújabb cikkében is a két szélsőséget bírálja. Abszurdnak és ostobának nevezi a „marxizmus-pótlékként” szolgáló baloldali narratívákat, amelyek a harmadik világ, sőt a francia banlieu-k minden baját a gyarmatosításra vezetik vissza. Mint ahogyan azt is bizarrnak tartja, hogy a baloldal csak az európai gyarmatosítókat bírálja, és alig ejt szót az ázsiai impériumokról, annak ellenére, hogy a nyugati gyarmati országok legalább kísérletet tettek a múlttal való szembenézésre.
Nem nekünk, angoloknak és franciáknak kellene megmondanunk, hogy előnyös, avagy káros volt-e a gyarmatosítás, hanem az érintett afrikaiaknak és ázsiaiaknak – írja Bruckner. De nem rejti véka alá azt a véleményét, hogy ideje lenne túllépni a gyarmatosítás körüli ideológiai vitákon, és árnyaltan gondolkodni a kérdésről. Elvégre a franciák is túltették magukat a római megszálláson, Spanyolország pedig a muszlim uralmon, még ha ehhez évszázadokra volt is szükségük. Amíg mindent a gyarmatosítás számlájára írnak, az egykori gyarmatok aligha lesznek képesek megbirkózni a mai kihívásokkal – figyelmeztet Bruckner.