„Mi a közös a brit miniszterelnökökben? Milyen is a miniszterelnök portréja?” – teszi fel a kérdést a ConservativeHome blogon Andrew Gimson konzervatív publicista. A cikk apropója a szerző március idusán megjelent szatirikus könyve, amely a brit miniszterelnökök életét mutatja be.
Ha már ilyen sokat dolgozott az 1721 óta miniszterelnökké választott politikusok arcélén, Gimson kísérletet tesz a legfontosabb miniszterelnöki jellemvonások és adottságok feltérképezésére. Nem is rejti véka alá, hogy célja a sikeres politikus sajátosságainak feltárása.
A tizenkét pontból álló recept némely eleme magától értetődő. Nem lehet sikeres a miniszterelnök jó helyzetfelismerő képesség híján. A sikeres miniszterelnök uralja a pillanatot, és együtt rezdül a választókkal, sőt előre megérzi reakcióikat. Ezért nem árt, ha ízlésében és világlátásában közel áll az átlagos szavazóhoz. Válsághelyzetben képesnek kell lennie arra, hogy határozott, a nemzeti identitást meghatározó javaslatokkal rukkoljon elő. A jó beszédkészség előny, bár, jegyzi meg Gimson, sem Theresa May jelenlegi miniszterelnök, sem pedig az ellenzék vezére, Jeremy Corbyn nincs megáldva kiemelkedő rétori képességekkel. A miniszterelnöknek mindazonáltal olyan meggyőző erővel kell érvelnie, hogy még a választók is szilárd meggyőződést alakítsanak ki olyan kérdésekben, amelyekhez csöppet sem konyítanak. Természetesen mindehhez nagy teherbíró képességre van szükség.
Gimson elismeri, hogy a sikerhez egy jó adag szerencse is kell. A körülmények együttállása is lényeges: kifejezetten jól jön például, ha a miniszterelnök nagyon más stílust képvisel, mint elődje, akitől már herótja van a választónak.
A sikeres miniszterelnök bátor, és nem lehet túlzottan rossz hírben álló ember. A botrányokban érintett politikust ugyanis kipécézik az ellenfelei, és a brit választók sem támogatnának kínos ügyekbe bonyolódott miniszterelnököt. (Gimson mellékesen megjegyzi, hogy Donald Trumpnak ezért esélye sem lenne választást nyerni az Egyesült Királyságban.)
A miniszterelnöknek mindazonáltal nem kell gentlemannek lennie, „sőt” – teszi hozzá gyorsan Gimson. Képesnek kell lennie rá, hogy a meglehetősen sokszínű kabinetet és frakciót egyben tartsa. A kormányzás tartalma néha nem is olyan fontos, mint a határozottság és a kormány mögötti egységes kiállás. Elengedhetetlen, hogy a kormányfő szilárd bázist és klientúrát alakítson ki támogatóinak nyújtott gazdasági és politikai kedvezmények segítségével.
Legalább ilyen fontos, hogy a miniszterelnök képes legyen vállalni korábbi álláspontja megváltoztatását, bármennyire megalázó is ez. Mivel a brit miniszterelnök nem diktatúrát kormányoz, nem mehet szembe a választói akarattal. Ha nem elég a karizmája, és nem tudja kabinetjének tagjait és a választókat meggyőzni álláspontja helyességéről, akkor jobb, ha száznyolcvan fokos fordulatot vesz. Ezért elengedhetetlen, hogy a miniszterelnök hataloméhes legyen. Ami azért is fontos – magyarázza Gimson –, mert bár az ideális világban a köz iránti elkötelezettség lenne a rátermettség fokmérője, a való világban csak az lehet sikeres kormányfő, akit a hatalom iránti szomj átlendít a mindennapi politikával együtt járó frusztrációkon és megaláztatásokon. Hiszen ha a dolgok rosszra fordulnak, a választók úgyis a miniszterelnököt fogják majd hibáztatni – állítja Gimson.