„A német bűntudat és történelmi felelősség instrumentalizálásának következményeit nagyon nehéz felbecsülni. De félő, hogy súlyos és veszélyes hatással jár” – olvassuk Melanie Tatur Kelet-Európa-szakértő politológus cikkét a Neue Zürcher Zeitungban.
Az cikk apropója a német Emlékezet, Felelősség és Jövő Alapítvány és a Bielefeldi Egyetem által készített kutatás, amely a nemzetiszocialista múlt és a második világháború emlékezetét vizsgálta. A kutatás legfontosabb megállapítása szerint a németek náci múlttal kapcsolatos emlékezetét kettősség jellemzi. A döntő többség, a megkérdezettek kétharmada szerint Németországot erkölcsi felelősség terheli a holokausztért. Minden második megkérdezett tart tőle, hogy a népirtás megismétlődhet. Közel nyolcvan százalék támogatja, hogy a rasszizmus megfékezése érdekében a történelemoktatás nagyobb szerepet kapjon. A német történelmi felelősséggel kapcsolatos általános vélekedések azonban nem jelennek meg a személyes és családi emlékezet szintjén. A megkérdezettek mindössze 18 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a felmenői között volt, aki bűnt követett el a második világháború idején. Ugyanennyien állították, hogy felmenőik az áldozatokat mentették, míg a maradék több mint 50 százalék a háború áldozatának tekinti a szüleit vagy nagyszüleit.
Tatur mindebből azt a következtetést vonja le, hogy a németek egyre inkább csak rendszerszinten ismerik el a történelmi felelősséget. A hivatalos emlékezetpolitikával összhangban úgy vélik, hogy Németországot erkölcsi felelősség terheli, ám a konkrét szereplőket, a nemzetiszocializmus alatt élő rokonaikat áldozatnak, vagy az áldozatok segítőinek gondolják. A bűnökért a személytelen rendszer a felelős, a nemzetiszocializmus alatt élő németek pedig maguk is áldozatai a rendszernek. Mint a kutatás egyik vezetője, Andreas Eberhadt kifejtette, a német nép a történelmi emlékezetben bűnösből lassan áldozattá alakul.
A német emlékezetben tükröződő „anonim felelősség” Tatur szerint súlyos következményekkel jár. Az anonim felelősség elismerése miatt a németek feljogosítva érzik magukat, hogy a morális politika és a történelmi felelősség apostolaiként tetszelegjenek. „Sok német politikus és értelmiségi azt gondolja, hogy a német társadalom, legfőképp pedig a német elit különleges erkölcsi képességgel bír a történelmi bűnök terén, és képes erkölcsi felelősséget vállalni. Ez tükröződik a más társadalmakkal és államokkal szembeni német erkölcsi felsőbbrendűségben is.”
Az anonim történelmi felelősségből fakadó küldetéstudat olyan morális normaként jelenik meg a politikában, amely minden egyéb pragmatikus megfontolást kizár – írja Tatur. Példaként a német kormány migrációs válsággal kapcsolatos politikáját említi. A holokauszt hosszú árnyéka ellehetetlenítette a bevándorlással kapcsolatos józan és gyakorlatias hozzáállást. A német elit a holokauszttal kapcsolatos német felelősség okán rasszistának bélyegzett mindenkit, aki nem helyezkedett a feltétlen befogadás és segítségnyújtás pártjára.