„Ha az elit lenézi a népet, azzal saját tekintélyét ássa alá” – írja a Witherspoon konzervatív agytröszt lapjában, a Public Discourse-ban Nathanael Blake.
Nyugaton klasszikus legitimációs válság kezd kibontakozni. A társadalmak stabilitásához nélkülözhetetlen, hogy a lakosság általában legitimnek tekintse azoknak a csoportoknak a státusát, amelyek az országot vezetik. Manapság azonban nyugaton csak egy kisebbség hisz abban, hogy akik az államot irányítják, kiérdemelték a hatalmat, amit gyakorolnak, s hogy a köz javára fordítják. Bizonyítékul Blake sokféle nemzetközi fejleményt hoz fel, a Brexittől Trump elnökké választásig, illetve Magyarország és Lengyelország posztliberális kormányainak népszerűségétől a korábban aprócska elitellenes európai pártok megerősödéséig.
Christopher Lasch amerikai történész a kilencvenes évek első felében írta tanulmányait az addigra már kiépült modern amerikai elitről, és már akkor úgy látta, hogy uralma veszélyezteti a demokráciát. Az elit lázadása és a demokrácia elárulása című könyve közvetlenül a halála után jelent meg, s a cím Ortega y Gasset művére, A tömegek lázadására utal, és önmagában is azt sugallja, hogy amint a régi világrendet az akkori uralkodó elit népszerűségvesztése bomlasztotta fel a huszadik század első felében, az új maga termelte ki azt az elitet, amely a demokrácia sírásója lesz. Blake részletesen ismerteti, hogy Lasch kiket sorol az elit fogalmába. Nem az iparbárókat, nem a politikusokat, hanem azt az értelmiséget, amely az információáramlást, a kultúrát, a felsőoktatást, valamint a jótékonysági alapítványokat uralja, s ezzel megszabja a közbeszéd témáit és menetét. Ennek az elitnek a tagjai már Lasch idejében is földrajzilag elkülönülten éltek, mintegy annak jeléül, hogy semmi közük a köznéphez.
Azóta – állapítja meg Blake – az elit ideológiailag homogénebb lett, és nem sok kétséget hagy afelől, hogy ki az úr a háznál. Az elit ebben nemcsak az állami kényszerre, hanem a nagy magánvállalatokra is számíthat: a nagy egyetemekről kikerülő vezető személyzet náluk is a baloldali társadalomszemléletet képviseli. És vitának nemigen lehet helye: Blake idézetekkel támasztja alá, hogy az elit a más véleményeket illegitimnek tekinti, olyannak, amivel nem is szabad vitatkozni.
A mai elit természetesen illegitimnek látja a korábbi vezető rétegek, az arisztokraták és a pénz- és iparmágnások státusát. A magáét már nem nézi ilyen kritikus szemmel. Tagjai tudásukkal vívták ki a vezetés jogát, ami közvetve azt is jelenti, hogy akik viszont a társadalmi ranglétra alján vannak, azok magukra vessenek. Kivéve néhány réteget, akiket védelmükbe vesznek: ettől érzik magukat erkölcsileg is vezetésre hivatottnak.
Európában az elmúlt években a bevándorló tömegekben találta meg az elit az oltalmazandó kisebbséget, és ezzel súlyos problémákat okozott a társadalomnak. Az egyszerű embereket pedig, akik ellenezték politikáját, megvetette elmaradott rasszista felfogásuk miatt. És minél inkább nőtt ennek következtében a bizalmatlanság a lakosság körében, annál inkább megvetette az elit a lakosságot. Csak hát ezzel tovább rontotta legitimációját. Mert végül is nem azzal indokolja már a hatalmát maga előtt, hogy a lakosságot képviseli, hanem azzal, hogy jobb a lakosságnál.