„Az örök kárhozatban az emberek fölösleges és kellemetlen feladatokat végeznek. Bár nem értenek hozzá és utálják az egészet, mégis csinálják, mert mérhetetlenül idegesíti őket a lehetőség, hogy valaki más áll a helyükre” – olvassuk a Chronicle of Higher Education felsőoktatási magazinban. A cikk szerzője David Graeber anarchista antropológus, akinek május közepén jelent meg legújabb, Bullshit Jobs című könyve. A könyv a szerző néhány évvel ezelőtti, a mondvacsinált munkák elburjánzását tárgyaló esszéjének kibővített változata.

Graeber a könyvben kétszázötven interjú segítségével mutatja be, hogy az élet szinte minden területén burjánzanak a teljesen fölösleges, ám annál lélekölőbb állások. Az állami hivatalokban, az elvileg hatékonyság-orientált magánvállalatoknál, a gyárakban és az egyetemeken egyaránt jellemző a fölösleges bürokrácia. Az utóbbit Graeber különösen fájónak érzi. Az egyetemi adminisztokrácia nemcsak fölösleges, de kifejezetten káros, hiszen hovatovább felszámolja az érdemi oktatást: az üzleti élet mentalitását képviselő egyetemi bürokraták által előírt értelmetlen feladatok elveszik az időt a tanítástól és a kutatástól. Sőt, mint Graeber megjegyzi, a HR-szakértők és a pénzügyi vezetők egyre nagyobb szerepet kapnak az akadémiai kérdésekben, például az oktatók felvételében és a kutatási pénzek elosztásában is. Graeber ezzel magyarázza, hogy az egyetemek tökéletesen unalmas, pedáns és skolasztikus intézménnyé válnak, amelyek elfojtják az újszerű gondolatokat.

Graeber tudóshoz méltón tipologizálja a mondvacsinált munkákat, és öt fő csoportot különít el. A ’lakájok’ kizárólag státusszimbólumként szolgálnak. A liftesfiúk és az ajtónállók például semmilyen érdemi funkciót nem látnak el, csak a kuncsaftok fontosságát hivatottak szemléltetni. Az egyszerű fajankókat puszta megszokásból alkalmazzák. A PR-szakértőknek, telemarketing-alkalmazottaknak és hasonlóknak ugyan semmi hasznuk nincsen, de annyira elterjedtek, hogy egy magára adó cég nem nélkülözheti őket. A ’szigetelőszalagosok’ feladata a mások által el nem végzett vagy elrontott munkák orvosolása (ami leginkább csak további bajokat okoz). Az aktakukacokra bízzák a panaszok kezelését. Ez többnyire végeláthatatlan bürokratikus procedúrát jelent, amelynek egyetlen célja, hogy a hivatalt vagy a vállalatot megvédje a kritikával szemben. A feladatkezelők munkája abból áll, hogy a rájuk bízott dolgokat másoknak osszák ki.

Közvélemény-kutatások szerint a brit és a holland munkavállalók közel 40 százaléka úgy érzi, hogy munkájának nincsen semmilyen érdemi hozadéka. Az amerikaiak munkaidejük legfeljebb felében végeznek érdemi munkát. Feladatuk ugyanis leginkább öncélú aktatologatásból, értelmetlen jelentések gyártásából és a haszontalan megbeszéléseken való részvételből áll. Ebből Graeber arra következtet, hogy a mai munkák fele minden további nélkül megszüntethető lenne anélkül, hogy annak érdemi hatása lenne a világra. Erre azonban vajmi kevés esélyt lát a közeli jövőben. Hiába a gépesítés, hiszen a mondvacsinált munkákra már robotok nélkül sem lenne szükség, így nem valószínű, hogy az automatizálással megszűnnek. Sőt, inkább félő, hogy minél kevesebb érdemi emberi munkára van szükség, annál több lesz a mondvacsinált hivatal. Az egyetlen megoldás Graeber szerint az lenne, ha leszámolnánk a protestáns etika által diktált munkamániával, és a társadalmi javak elosztásának új, a munkavégzéstől független formáját, például alapjövedelmet vezetnénk be.

Graeber könyvét a baloldali kritikusok nagy megelégedéssel fogadták. Konzervatív recenzensek azonban rámutatnak, hogy Graeber kutatása maga is mondvacsinált munka: haszontalan akadémikus köldöknézés. Arról nem is beszélve, hogy a modern termelés és államigazgatás szükségképpen vezet a külső szemlélő által mondvacsináltnak tűnő, ám valóban elkerülhetetlen bürokratikus szakosodáshoz és munkamegosztáshoz. Sőt, David Goodhart, a brit konzervatív baloldaliság vezéralakja szerint Graebernek az alapjövedelem bevezetésére vonatkozó javaslata kifejezetten kártékony, ha az a célja, hogy az emberek ne dolgozzanak. A Graeber által mondvacsináltnak minősített munkák ugyanis a többség életében az önbecsülés fontos forrásai.