A makrogazdasági mutatók bíztatóan alakulnak, de az emberek nem elégedettek. Talán az ellenzék szegi a kedvüket? Vagy tényleg rosszabbul élnek? Amerikai esettanulmány.

„Negyedszázados gazdasági elemzői pályafutásom során sosem tapasztaltam hasonlót. Bármilyen adat kerül nyilvánosságra, bármerre mozdulnak a piacok, minden csak a gazdasági pesszimizmust táplálja” – értetlenkedik Brian S. Wesbury közgazdász, akit a Wall Street Journal 2001-ben a legjobb elemzőnek, a USA Today pedig 2004-ben a tíz legjobb elemző egyikének nevezett.

Állítását példákkal támasztja alá. Ha az államkötvények hozama nő, akkor a fogyasztás csökkenésétől félnek. Ha csökken, recessziót emlegetnek. Ha kevesebb lakást adnak el, az ingatlanpiaci lufi kipukkanásáról írnak. Ha többet, azon keseregnek, hogy újabb kamatemelés lesz. A bérek emelkedését a növekvő infláció, csökkenését a gazdasági lassulás jelének tekintik.

Wesbury elismeri, hogy sok baj van. A Katrina nagy pusztítást végzett, a General Motors jelentős elbocsátásokat tervez, a nyugdíjrendszer egyre nagyobb hiánnyal küzd, és az üzemanyagárak is magasak. „De mindezek ellenére az Egyesült Államok gazdasága virágzik.”

A pesszimista jóslatok nem váltak be. A külkereskedelmi mérleg romlásával nem zuhant a dollár árfolyama. A költségvetési hiány növekedése nem járt együtt kamatemeléssel. A kiszervezés ellenére nő a munkahelyek száma, és a tőzsde is szárnyal. Mindez mutatja, hogy az amerikai gazdaság általában jó egészségnek örvend.

Akkor mi magyarázza az általános pesszimizmust? Wesbury arra céloz, hogy szerepe lehet benne az ellenzék lejárató hadjáratának. Elhitették a néppel, hogy rosszul mennek a dolgok, és az embereket most már a bíztató makroadatok sem győzik meg az ellenkezőjéről.

A New York Times elemzője, Paul Krugman nem így látja. Azt ő is elismeri, hogy a makrogazdasági adatok többnyire jól alakulnak. De szerinte ésszerű közgazdasági magyarázatot lehet találni az amerikaiak pesszimizmusára, nem kell az ellenzék aknamunkájára gyanakodni.

„Az elégedetlenség legfőbb oka, hogy nehéz meggyőzni az embereket a gazdaság virágzásáról, ha ők ebből nem éreznek semmit.” A GDP növekedéséből ugyanis elsősorban a nagyvállalatok profitáltak. Az amerikaiak többsége azonban nem a részvények után fizetett osztalékból él.

Krugman egy augusztusi jelentést idéz, amely kimutatja, hogy az ország gazdasági fellendülése és az amerikai családok jóléte között nincs egyenes arány. Hiába nőtt a termelékenység, az emberek többsége rosszabbul él, mint pár éve.

„Tanácsadói arra buzdítják az elnököt, próbálja meggyőzni az embereket arról, hogy valójában milyen jól működik a gazdaság. De teljesen félreértik a helyzetet. Nem az a probléma, hogy az emberek nem képesek belátni a közgazdászok igazságát, hanem az, hogy tényleg rosszul megy nekik, és ezt a saját bőrükön érzik.”