„Mi sem természetesebb, mint hogy összeesküvés-elméletek szövődnek alakja köré, sokszor antiszemita felhanggal. Annál meghökkentőbb, hogy ő maga is hozzájárul e képhez” – olvassuk a Tablet magazinban Blake Smith chicagói és párizsi doktorandusztól.

Az írás azzal kezdődik, hogy amikor Marine Le Pen, a radikális jobboldal vezére pártját Nemzeti Frontról Nemzeti Tömörülésre keresztelte át, egyúttal heves kirohanást intézett bizonyos „nomádok” ellen, akik hazátlanok és kútmérgezők, továbbá egyedül a pénz érdekli őket. Ismerős retorikai elemek ezek a sötét múltból, csak hát Marine Le Pen, mint általában az egész nyugat-európai radikális jobboldal, felhagyott az antiszemita beszéddel, mivel az emberek mindennapi életében a muszlim bevándorlók okoznak nehézségeket, nem a zsidók. Ezzel tehát nemigen lehet népszerűségre szert tenni. További meglepetés, hogy Le Pen a baloldali közgazdász-írótól, Mitterand elnök egykori tanácsadójától veszi át a szóhasználatot, és kifejezetten hivatkozik is rá. Jacques Attali ugyanis több művében is arról ír, hogy a zsidók a globalizáció fő szálláscsinálói, már csak azért is, mivel alapvetően nomádok, és mint ilyenek, egy határok nélküli világ előmozdítói.

Attali természetesen nem antiszemita, maga is zsidó családba született Algériában, 1943-ban. Ugyanazt az általánosítást, amellyel az antiszemiták kollektíve bűnössé nyilvánítják a zsidókat, Attali, mint a globalizmus rendíthetetlen híve, kollektív érdemnek tekinti. Smith megfejthetetlennek tartja, hogy egy kivételesen művelt szerző hogyan juthat olyan következtetésekre, amelyek hagyományosan csak megrögzött rasszisták fejében léteznek. Mindenesetre Attali odáig megy a globalizmus hirdetésében, hogy Izrael állam felbomlásában reménykedik. Azt szeretné, ha Izrael megnyílna az arab bevándorlók előtt, és beolvadna egy sokszínű regionális arab társadalomba.

Jacques Attali a nyolcvanas években, François Mitterrand elnök tanácsadójaként rábeszélte a mindaddig államosításokban gondolkodó baloldali szocialista elnököt, hogy a korszellemnek, illetve Reagan amerikai elnök és Thatcher brit miniszterelnök politikájának megfelelően építse le az állami szabályozást, ahol csak lehet. Tíz regénye és vagy hatvan tudományos elemző könyve jelent meg, három színdarabot is írt, majd egy konzervatív elnök, Nicolas Sárközy mellé szegődött, és merész piacpárti reformokat javasolt abban a jelentésben, amely a francia gazdasági növekedés felgyorsítását szolgálta volna. Volna, mert 2008-at írtak, és a válságot kellett menedzselni. Ezek után Attali visszatért a szocialistákhoz, részben ő nyitott utat François Hollande-nak, a Sarkozyt később legyőző szocialista vezetőnek. Ő vitte Hollande stábjába Emmanuel Macront, ő javasolta gazdasági miniszternek, és ő biztatta munkapiaci reformokra, amelyek megkönnyítették a fölöslegessé váló munkaerő elbocsátását. A szocialisták megbuktatták Macront, ő ezután hozott létre saját pártot, és a szerencsés körülményeket kihasználva gyakorlatilag lenullázta a szocialista pártot. Attali mindvégig ott volt, s ott van ma is a háttérben.

Attali nem akárki tehát, s a zsidósággal kapcsolatos különös szavain már ezért is kapva kaptak az antiszemita kommentátorok. Ő azonban úgy gondolja, hogy mára a zsidók annyira asszimilálódtak, hogy az antiszemitizmustól, legalábbis a régi fajta jobboldali antiszemitizmustól nem kell tartani. Azért elég gyakran ír olyasmit, ami feltámaszthatja. Például afféle szállodának tekinti az országot, amelyben a szálló igazgatóságának csak az a feladata, hogy kihozza a vendégjárásból a maximumot, vagyis emelje a vállalkozás színvonalát és jövedelmezőségét. Nem kell foglalkoznia azzal, kik veszik ki a szobákat. Mint Smith megjegyzi, ez jó hivatkozási alap azoknak, akik szerint a globalisták szánt szándékkal lakosságcserét akarnak végrehajtani Franciaországban. Ez merő összeesküvés-elmélet, de Attali „ehhez kísértetiesen közelálló gondolatokat fogalmaz meg”.