„Ha meghalni nincs miért, akkor élni sem igen van” – olvassuk David P. Goldman cikkét a Tablet magazinban. Az írás Yoram Hazony izraeli filozófusnak a nacionalizmus védelmében írott könyvét ismerteti.

Hazony azt fejtegeti, hogy a nemzetállam gondolata bibliai eredetű. Izrael volt az egyetlen ilyen állam az ókorban, habár az izraeli filozófus Athén ókori városállamát is hasonló képződménynek tekinti. Goldman szerint azonban ez tévedés, és legjobb lenne kihagyni a könyv későbbi kiadásaiból, hiszen a periklészi Athén nem minden görögök állama volt. Goldman egyébként azzal sem ért egyet, hogy Hazony szerint az állam a családokból és a családi érdekszövetségekből, a klánokból épül fel szervesen. Ezek az ősi struktúrák ugyanis évezredek óta léteznek, és inkább véres csatározásokba bocsátkoztak egymással, semmint hogy államot alkottak volna. És, mint a nacionalizmus szakirodalmának klasszikusaitól, egyebek között Benedict Andersontól tudjuk, a nemzetállam a dinasztikus rendet váltotta föl. Az európai állam felülről jött létre. A középkorban a birodalmak a bibliai választott nép gondolatát igyekeztek a maguk valóságára alkalmazni, de ez mai ésszel teljesen hiteltelen, hiszen többnemzetiségűek voltak. A harmincéves háború véget vetett a birodalmak korának, s nyomban utána Richelieu bíboros Franciaországot tekintette az isteni akarat megtestesülésének, csakhogy ő is birodalmi ambíciókat táplált.

Hazony az Egyesült Államokat tekinti a bibliai nemzetállam újkori reinkanációjának, mivelhogy egyfajta küldetéstudat hatotta át az államalapító közösséget. Igen ám, de ezzel ellentmond saját tézisének, hiszen az amerikai szövetségi államban a nemzet már az alapítás idejében is politikai közösség volt, nem etnikai vagy akár nyelvi szempontból homogén entitás. Ugyanakkor Hazony ártalmasnak tartja az amerikai alapító atyák által nagy tiszteletben tartott John Locke nézeteit, miszerint az állam az egyének önkéntes alkotása, valamint, hogy az egész emberiség egyetlen nagy közösség. Hogy akkor mégis mi hozza létre az államot, mármint a nemzetállamot, azt Hazony afelől közelíti meg, hogy az emberek meghökkentő arányban képesek életüket adni érte. Locke, Hume és a felvilágosodás más nagyjai úgy képzelték, hogy az emberek életük és javaik védelmében hozták létre az államot. Akkor hát miért képesek mindkettőt feláldozni az államért? Mi értékesebb nekik az életnél? Goldman szerint nem a fékek és egyensúlyok, nem az alkotmányjog, de nem is a természetjog és más kiváló dolgok. Hanem hogy az ember eredendően a halandóság ellensúlyát keresi. Testünkben halandók vagyunk, de joggal hihetjük, hogy kultúránk és ivadékaink fennmaradhatnak. Hazony szerint erre való az állam. Azokban a demokráciákban, ahol az emberek egy Gallup-kutatás adatai szerint alacsonyabb arányban mondják magukat hajlandónak meghalni a hazájukért, ott alacsonyabb a születési arányszám – mutatja ki Goldman. A táblázatában szereplő országok közül Izraelben messze a legmagasabb mindkét arányszám.

A csüggesztő demográfiai adatok láttán is állítja azonban, hogy Európának van miben bíznia, és ezt éppen magyar példával támasztja alá: „Magyarországnak is rosszak voltak az esélyei a török uralom alatt, s akkor is, amikor megszállták a németek, majd a szovjetek.” Majd Izrael példájával folytatja: a zsidóság egyenesen a kiirtás küszöbén állt 1944-ben, aztán négy évvel később létrejött a zsidó állam. Európában a régi nacionalizmus elbukott, nem térhet vissza. De egy új nacionalizmus, a nemzetállamoké, amelyeknek lényegéhez tartozik, hogy nem törekszenek más nemzetek leigázására, új értelmet adhat az európai életnek. Hazony nem írja kifejezetten, hogy ebben az európaiaknak Izrael példáját kell követniük, de Goldman, aki nem tesz említést Izrael nemzetállami létének legnagyobb problémájáról, a palesztin kérdésről, úgy véli, a könyv ezt a következtetést sugallja.