„Egyre többen gondolják, hogy a baloldal számára a populizmus lehet a legjobb stratégia a hatalom visszaszerzésére. A gondolat híveinek azonban érdemes lenne a populizmus választási hatékonyságán túli szempontokat is figyelembe venniük, és elismerniük, hogy a populizmus veszélyt jelent a demokráciára” – kommentálja Cristóbal Rovira Kaltwasser politológus, a populizmus kortárs irodalmának egyik szaktekintélye a Project Syndicate-en Chantal Mouffe belga filozófus Baloldali populizmust! című nyáron megjelent könyvét.

Chantal Mouffe a radikális baloldali filozófia ismert alakja. Férjével, Ernesto Laclauval közösen írt 1985-ös Hegemónia és szocialista stratégia: a radikális demokratikus politika lehetőségei című könyvében szembeszállt a marxi osztályharc elméletével, és elhibázottnak nevezte a hagyományos baloldali politikát, amely a munkásosztály megszólítását tartotta a legfontosabbnak. Helyette Antonio Gramsci hegemónia-elméletére, illetve később Carl Schmitt, a náci rezsimmel egy ideig együttműködő konzervatív jogász a politikát barát-ellenség megkülönböztetésére visszavezető felfogását használva ajánlott új stratégiát a baloldalnak. Laclau és Mouffe olyan radikális baloldali politikát javasolt, amely szakítva az osztálytársadalom retorikájával, a lehető legszélesebb társadalmi rétegeket képes megszólítani, és támogatásukkal szembeszállni a neoliberális piaci szemlélettel, illetve a globalizációval. Sokan a baloldali populista mozgalmak legfontosabb filozófusainak, sőt, a Podemos illetve a Sziriza szellemi szüleinek tartják a szerzőpárost. Mouffe lelkesen támogatta a francia radikális baloldali Jean-Luc Mélenchont és a francia Baloldali Frontot.

Mouffe új könyvében azt ajánlja a baloldalnak, hogy a jobboldali populizmust a populista politika eszköztárával próbálja legyőzni. A tömegek mozgósítását nem racionális érvekkel és az érdekekre hivatkozva lehet elérni, hanem valamilyen ellenségképpel – állítja Mouffe. A jobboldali populizmus az elitet és a bevándorlókat ellenségként kezelő politikája helyett a baloldalnak csak az elitet kell ellenségnek tekintenie. Úgy véli ugyanis, hogy míg az elit és az egyszerű emberek érdekkülönbsége kibékíthetetlen, a bevándorlók és az egyéb kisebbségek érdeke összehangolható a többségi társadalom veszteseinek céljaival. A közös ellenség a globális kapitalizmus és annak haszonélvezői, a nemzetközi és a nemzeti tőkések.

Kaltwasser elismeri, hogy a hagyományos szociáldemokrata pártok súlyos válságban vannak. Franciaországban, Németországban és Spanyolországban egyaránt drámai mértékben csökkent a népszerűségük, miközben a jobboldali populista erők egyre nagyobb támogatottságnak örvendenek.

Logikusnak tűnhet tehát, hogy a baloldal a populizmus felkarolásával próbálja visszanyerni híveit. Kaltwasser nem zárja ki, hogy a stratégia működhet. Ám azt veti a populizmus híveinek szemére, hogy nem látnak tovább a választásoknál. Mouffe-ot abban is elmarasztalja, hogy egyáltalán nem foglalkozik a múlt és a jelen baloldali populizmusaival. Pedig illene szót ejtenie róla, hogy hogyan viszonyul az általa javallott stratégia a latin-amerikai baloldali populista diktatúrákhoz és autoriter rezsimekhez. Szépen hangzik, hogy a baloldali populizmus elvben megerősíti a demokráciát, csak sajnos a latin-amerikai példák nem éppen ezt tették – figyelmeztet Kaltwasser. Elég csak a venezuelai Hugo Chávez és utóda, Nicolas Maduro, avagy a bolíviai Evo Morales kormányzására gondolnunk. A baloldali populizmus nemcsak gazdasági katasztrófához vezetett, hanem a demokratikus jogok drámai korlátozásával is járt – írja Kaltwasser, és nem rejti véka alá, hogy ilyen áron nem nagyon tartja érdemesnek a jobboldali populisták legyőzését.

A baloldali populizmus Mouffe-i receptjét más liberális és baloldali recenzensek is komoly aggályokkal fogadták. Matthew Longo politológus például azt jegyezte meg, hogy a Mouffe által javallt Carl Schmitt-i barát-ellenség megkülönböztetésére épülő baloldali politika tovább mélyítheti a társadalmi szakadékot és szembenállást. Ő is kifogásolja, hogy Mouffe nem foglalkozik vele, miként festene a hatalom megszerzése után a baloldali populista kormányzás. A radikális baloldali Jacobin magazinban publikáló Anton Jager történész pedig aggasztónak tartja Mouffe-nak a baloldali populista mozgalom megszervezésére vonatkozó elképzeléseit. Bár nem mondja ki, minden bizonnyal attól tart, hogy Mouffe hierarchikusan felépített, vezérelvű baloldali populista pártja a forradalmi bolsevizmus elképzeléseit melegítené fel.