A brit Munkáspártot olyan politikus vitte győzelemre, aki nem szocialista. A Konzervatív Párt olyan vezetőt választott, aki nem tory. Most neki áll a zászló.

A Spiked magazin szerkesztője, Mick Hume a múlt héten azzal állt elő, hogy az újonnan megválasztott konzervatív pártvezért, David Cameront mindenki Tony Blairhez hasonlítgatja, de senki sem veszi észre a legszembeszökőbb hasonlóságot: „Mostantól egy nem-tory vezeti a Konzervatív Pártot – méltó párja a Munkáspárt nem-munkáspárti vezetőjének.” 

Akkor még azt lehetett hinni, hogy ez csak szellemes túlzás. Cameron pajzsra emelése utáni első interjúja azonban, amelyet a nyomtatott sajtónak adott, Hume-ot igazolja. (Talán az sem véletlen, hogy Cameron az Observert, a nem éppen konzervatív Guardian vasárnapi társlapját tüntette ki az első interjúval, holott nyilván a Times is szívesen kérdezgette volna.)

„A Konzervatív Pártból együtt érző pártot akarok csinálni – jelentette ki az újdonsült  pártvezér. – Vissza akarom vezetni a brit politika főáramába, hogy minél szélesebb körben legyen vonzó. Olyan dolgokról fogunk beszélni, amelyekről eddig nem. Megváltozatjuk a párt arculatát – több nővel, a feketék és az etnikai kisebbségek képviselőivel.”

„Némelyik húzását – fűzi hozzá az Observer – a New Labour forgatókönyvéből veszi. Tony Blair olymódon alakította át a párt imázsát, hogy a Munkáspártot leválasztotta a szakszervezetekről, David Cameron meg arra törekszik, hogy a választók szemében másképp jelenjen meg a tőke és a Konzervatív Párt viszonya.”

„Fennáll a veszély, hogy a pártot úgy látják, mint a tőke érdekeinek képviselőjét.” Csakhogy ez nem igaz. „Ha kell – fogadkozik a pártvezér –, határozottan megmondom a nagy cégeknek, hogy többet kell tenniük a környezetvédelemért.”

Cameron „liberális konzervatívnak” nevezi magát. Ez szembefordítja a munkáspárti kormány által mind szélesebb körre kiterjesztett füsttilalommal. És a falkavadászat? Nos, igen, ő is legalább tízszer kergette a rókát. Ha rajta múlna, feloldaná a tilalmat.

„De nem az ellenkezés kedvéért vagyok ellenzékben – bizonygatja. – Épp ellenkezőleg! Azt mondom a miniszterelnöknek, hogy csak tessék, valósítsa meg oktatási reformjait.”

Mindamellett „nagy és meghatározó választóvonal húzódik az ő konzervativizmusa és egy majdani Gordon Brown vezette munkáspárti kormány politikája között” – írja az Observer. „Cameron amellett tör lándzsát, hogy lehetőleg ne a hatóságok nyújtsák a közösségi és szociális szolgáltatásokat. A jelenlegi pénzügyminiszter viszont azt állítja, hogy az olyan nem-állami tényezők, mint az önkéntességen alapuló egyesületek, egy bizonyos körön túl nem alkalmasak arra, hogy megteremtsék a társadalmi igazságosságot, és összefoltozzák a társadalom szakadt szövetét.”

A konzervatív pártvezér vezetési stílusa nyíltan a Labournél bevezetett pártelnöki rendszert utánozza. Ahogy ma Tony Blair jelenti a Munkáspártot, úgy lesznek a konzervatívok is – mint a párt honlapjának új jelszava mondja – „Cameron konzervatívjai”. 

A családja, gyerekei is reflektorfénybe kerülnek. Az Observer interjújából megtudjuk, Cameron tisztában van vele, milyen nehéz lesz a feleségének, aki most várja második gyermeküket. El is határozta, hogy a harmadik bébi után egy időre feladja a politikát, és gyesre megy.

Az új, fiatal vezér színrelépése megtette a hatását. A konzervatív ellenzék másfél év óta először népszerűbb, mint a munkáspárti kormány. Az Observer névtelen vezércikkírója azzal vigasztalja magát, hogy a konzervatívoknak csak attól fordult meg a szerencséje, hogy sikerült egy Tony Blairhez hasonló vezetőt találniuk.