„Akkor most Elizabeth Warren kinyírta az identitáspolitikát?” – teszi fel a szarkasztikus költői kérdést James Freeman a Wall Street Journalben Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, őslakos indián származása körüli botrány kapcsán.
A következő elnökválasztás demokrata párti jelöltségére is esélyesnek tartott szenátor állítólagos indián származása már a 2012-es szenátusi kampányban is előkerült, miután a Boston Globe beszámolt róla, hogy Warren jogászprofesszorként éveken át az amerikai indián őslakos kisebbség tagjaként azonosította magát, és még autentikus indián recepteket is publikált. Bírálói szerint Warren a pozitív diszkriminációt kihasználva kapott állást több neves egyetemen, egyebek között a Harvardon. Warren és munkaadói cáfolták, hogy a pozitív diszkriminációnak szerepe lett volna Warren alkalmazásában. Mindazonáltal annak idején a Harvard Egyetem büszkén jelentette be, hogy személyében az egyetem „első színesbőrű oktatója” állt munkába. 2018-ban aztán Donald Trump egyenesen úgy nyilatkozott, hogy egymillió dollárt ajánl fel jótékony célra, ha Warren igazolja cherokee származását.
A szenátor nemrég elvégezte a DNS tesztet, amely megállapította, hogy Warren felmenői zömében európaiak voltak, de 6-10 nemzedékkel korábban Warrennek volt egy indián őse. Az 1/64-ed és 1/1024-ed közötti őslakos felmenőt Warren igazolásnak tekintette, olyannyira, hogy a szenátusi választás egyik kampányfilmjét is indián származásának témájára fűzte fel. Csakhogy ezzel magára haragított több őslakos törzset. A cherokeek vezetője cáfolta, hogy a cherokee származás DNS-minták alapján megállapítható. (Bár a szabályok törzsenként különböznek, egyetlen amerikai őslakos közösség sem hagyatkozik DNS-elemzésre a törzshöz való származás megállapításában, illetve kizárólag apasági ügyekben használnak DNS-bizonyítékokat.)
Freeman úgy véli, hogy a Warren szántor származása körüli botránynak jó oldala is van. Ha a szenátornak igaza van, akkor tulajdonképpen szinte mindenki tekinthető kisebbségi származásúnak. Kutatások szerint ugyanis az átlag amerikaiak Warrennél nagyobb arányban tekinthetők genetikai értelemben őslakos indiánnak avagy feketének. Márpedig ha mindenki hátrányos helyzetű kisebbség tagjának számít, akkor az áldozatiságot eszközként felhasználó identitáspolitika értelmét veszti. Freeman kíváncsian várja, hogy vajon Warrennek sikerül-e meggyőznie a Demokrata Pártot a rasszgenetikai érvelés helytállóságáról.
Egyelőre úgy tűnik, nem így lesz. Warrennek számos baloldali kritikusa akadt, aki azt lobbantotta a szemére, hogy visszaélt a kisebbségi származás ügyével, és akarva-akaratlan ártott a valóban pozitív diszkriminációra szoruló kisebbségeknek. A baloldali bírálók azt is hozzátették, hogy Warren lényegében igazolta az identitáspolitikával kapcsolatos jobboldali kritikákat. Sőt, akadt, aki egyenesen a rasszista logika átvételével vádolta Warrent, hiszen azt sugallta, hogy az etnikai identitás biológiai alapon határozható meg, és ezzel vélelmezte, hogy léteznek biológiai rasszok. Pedig akár az ellenkezőjével is megvádolhatták volna: ha ugyanis az indián elem csakugyan elhanyagolható arányban van jelen genetikai állományában és mégis rézbőrűnek tekinti magát, azzal azt hirdeti, hogy a rassznak semmi köze a biológiához, és bárki bármilyen származást választhat magának. Csakhogy az identitáspolitikát folytató haladó baloldal ezt kulturális kisajátításnak, sőt rasszizmusnak tartja, csakúgy, mint az etnikai identitás genetikai igazolását.