„A modern liberalizmus válsága piaci okokra vezethető vissza” – írja Wolfgang Münchau, a Financial Times kolumnistája.

Hiába nőtt a gazdasági válság kirobbanása óta eltelt évtizedben a gazdaság, és csökkent a munkanélküliség, a kisemberek egyre elégedetlenebbek a mérsékelt jobb- és baloldali pártokkal. Münchau szerint az ok az egyenlőtlenség növekedése. Különböző becslések szerint a GDP növekedése ellenére az emberek több mint fele egyáltalán nem él jobban, mint a kétezres évek elején. Vagyis a gazdasági növekedés gyümölcsét leginkább csak a tehetősek élvezik. Münchau azt tartja a legnagyobb problémának, hogy a nagyvállalatok egyre nyereségesebbek, miközben a munkavállalók csakúgy, mint a kisvállalkozók napi nehézségekkel küzdenek. A társadalmi ranglétra alján élőket a bevándorlás és az automatizálás is érzékenyebben érinti. A liberális pártok azonban eleddig nem sokat foglalkoztak az ő érdekeikkel – figyelmeztet Münchau.

Pedig igény éppenséggel lenne a populista liberális baloldalra – írja a kérdés kapcsán David Leonhardt a New York Times hasábjain. Ahelyett, hogy az egyszerű embereket elriasztó identitáspolitikai kérdéseket erőltetnék, a liberálisoknak ideje lenne felismerniük, hogy a választók populista gazdasági ígéreteket várnak tőlük – utal Leonhardt a Gallup közvélemény-kutatására, amely szerint az amerikaiak hatvan százaléka magasabb adót vetne ki a gazdagokra. A többség helyeselné, hogy az állam többet költsön az egészségügyre és az oktatásra, és egyúttal támogatná a minimálbér emelését, illetve a jelenleginél szigorúbb trösztellenes szabályozást. Leonhardt utal egy friss kutatásra, amely az olyan választók politikai attitűdjét vizsgálta, akik 2012-ben Obamára, négy évvel később Trumpra, az idei időközi választásokon pedig a Demokrata Pártra adták szavazatukat. E csoport elkötelezett a konzervatív társadalmi értékek mellett, ám egyúttal támogatja az állam nagyobb gazdasági és szociális szerepvállalását. Ahelyett, hogy rasszistának bélyegeznék őket, a baloldali liberálisoknak jóléti ígéretekkel vissza kellene hódítaniuk ezeket az embereket – ajánlja Leonhardt. A liberális szerző megemlíti, hogy az időközi választáson számos radikális baloldali, gyakorlatilag szocialista programmal előálló demokrata párti jelölt jutott be a Kongresszusba. Ami Leonhardt szerint ismét azt igazolja, hogy a következő elnökválasztáson a demokratáknak populista liberális baloldali jelöltet kell indítaniuk, ha nyerni akarnak.

Peter Beinart, az Atlantic magazin liberális publicistája is úgy véli, hogy a Demokrata Pártban baloldali fordulat zajlik. Őt azonban nem az esélyek latolgatása érdekli, hanem az, hogy mi történne, ha a Demokrata Párt szociáldemokrata programmal nyerne választást.  A múlt nagy baloldali fordulatainak példái arra engednek következtetni, hogy csak a központi hatalom drasztikus megerősítésével lehetséges átfogó jóléti reformokat végrehajtani – véli Beinart. Felidézi, hogy Franklin Roosevelt a New Dealt csak a hatalmi fékek és ellensúlyok jelentős meggyengítésével, a Legfelsőbb Bíróssággal és a törvényhozással folytatott csaták árán tudta véghez vinni, amiért kritikusai diktátornak nevezték. Kennedy elnök polgárjogi reformjai is hasonlóan kemény fellépést tettek szükségessé. Ha a Demokrata Párt baloldali populista programmal hatalomra kerül, akkor csak rendkívül széles és aktív választói támogatás mellett kormányozhat sikeresen – véli Beinart. A radikális reformokat csak akkor lehet keresztülvinni a törvényhozáson, ha a párt szimpatizánsai állandó nyomás alatt tartják a közszereplőket. Ez pedig a polgárháborús hangulat további fokozódásával, és a demokratikus intézmények további erodálódásával fog járni – figyelmeztet Beinart.