„A demokráciáról zajló vita mindig két véglet között ingadozott” – olvassuk Jacques de Saint Victor jogtörténésztől a Le Figaróban.
Montesquieu A Törvények Szellemében a képviseleti demokrácia mellett foglalt állást. A nép – írta – bölcsen képes dönteni arról, kik képviseljék, de egy-egy ügylet levezénylése, a sokféle tényező mérlegelése és súlyozása nem lehetséges népszavazás útján. Rousseau ellenben azt fejtegeti a Társadalmi szerződésben, hogy a képviseleti demokráciában a nép csak a választás napján szabad, két választás között viszont alávetett rab. A professzor emlékeztet rá, hogy a jakobinusok eredetileg jóváhagyásra a nép elé akarták terjeszteni törvényeiket, de a terror idején aztán jobbnak látták, ha letesznek e szándékukról. Legközelebb de Gaulle elnök idején került szóba a népszavazás intézménye, olyannyira, hogy már a nevéhez fűződő alkotmány bevezette, mint a népszuverenitás gyakorlásának egyik módját. Csakhogy referendumot kizárólag a köztársasági elnök kezdeményezhetett, mégpedig törvények, illetve alkotmánymódosítások jóváhagyása céljából. 2008-ban aztán Sarkozy elnök javaslatára úgy módosították az alkotmányt, hogy a parlamenti képviselők és szenátorok egyötöde is javasolhat referendumot, ha megszerzik hozzá a választópolgárok egytizedének támogatását. Egyetlen ilyen népszavazás sem volt ez idáig.
A sárgamellényesek nem is ilyenfajta népszavazást követelnek, hanem „állampolgári kezdeményezésűt”. Azt szeretnék, ha a választásra jogosultak másfél százaléka kezdeményezhetne népszavazást, éspedig törvények eltörléséről, törvények kikényszerítéséről, az alkotmány módosításáról, és bármely választott tisztségviselő visszahívásáról. A törvények eltörléséről szóló népszavazás intézménye sok helyütt létezik, ez ellen nem emel szót senki a mai vitákban. Az új törvények vagy alkotmánymódosítások népszavazásos kikényszerítése már ellentmondásosabb, de a sárgamellényesek megpróbálták megoldani a vele járó nehézségeket. Javaslatuk szerint kész normaszöveghez kellene gyűjteni 700 ezer támogató aláírást, s ha ez megvan, a parlamentnek egy éven belül kellene megalkotnia és népszavazás elé terjesztenie a végleges szöveget.
A Le Monde vezércikkben üdvözölte, hogy ha a köztársasági elnök hallgat is az ügyben, a miniszterelnök mégiscsak kész tárgyalni a javaslatról. A liberális lap akkor tartaná a demokráciával összeegyeztethetőnek a törvényalkotó népszavazást, ha az eredményt továbbra is felülbírálhatná az Alkotmánytanács. Alkotmányossági kontroll nélkül „a legzabolátlanabb és legveszedelmesebb demagógok előtt nyitna utat”.
A legvitatottabb téma a választottak visszahívása lenne. Franciaországban kétfordulós választási rendszer van, és csak ritkán sikerül valakinek már az első fordulóban megszereznie az abszolút többséget. Más szóval a képviselőket, a szenátorokat, az önkormányzati testületek tagjait és a polgármestereket jellemzően a választók kisebbsége támogatja, visszahívásuk tehát elég gyakran kecsegtetne sikerrel. Jacques de Saint Victor ezt az utat veszedelmesnek tartaná, mert állandó instabilitást eredményezne. A radikális bal- és jobboldal eddig is követelte, hogy az állampolgárok is kezdeményezhessenek népszavazást. (A baloldali radikálisok a visszahívásos népszavazást is támogatnák.) A kormányoldal már csak ezért sem szívesen engedne az ügyben.
Mindenesetre elvben Franciaország-szerte zajlik egy „nagy vita”, amelynek révén Macron köztársasági elnök szeretné lecsendesíteni a tiltakozást, és ez lehetőséget ad a hatalomnak arra, hogy beépítse politikájába az állampolgári kezdeményezésű népszavazás egyes elemeit. Hogy ez megnyugtatja-e a tiltakozókat, az majd kiderül. Mindenesetre videójukban, amelyben népszavazási elképzeléseiket kifejtik, elmagyarázzák, hogy formai engedményekkel nem érik be. „Vissza akarjuk hódítani a hatalmat” – hangoztatják.