„Az európai elit egyre kozmopolitább és multikulturalistább lett, és életstílusában egyre távolabb került a többiektől” – olvassuk Ernesto Galli della Loggia tünetleírását a Corriere della Serában.

A szociológus riadtan állapítja meg, hogy a vezető rétegek tekintélyéből egyre több vész el, tudja ugyanis, hogy a társadalom addig stabil, amíg a vezető rétegek helyzetét a társadalom legitimnek találja. Máris úgy látja, hogy felelőtlen és demagóg csoportok ostromolják, sőt olykor be is veszik a hatalom sáncait. Hogy ennek mi lesz a következménye, azt nem latolgatja, az okait viszont igen. Mindenekelőtt elismeri, hogy az elit rászolgált a népszerűségvesztésre. Nem ismerte fel a globalizáció érlelődő negatív hatásait, nem tett ellenük semmit, szociológiailag pedig magába zárkózott, oligarchiaként viselkedett és önnön újratermelésével volt elfoglalva. A legfőbb bűne pedig az, folytatja Galli della Loggia, hogy egyre kevésbé érezte magát a közösség (Magyarországon azt mondanánk, a nemzeti közösség) részének: a „kevesek” kulturálisan elszakadtak a „sokaktól”. Olaszországban ehhez még két sajátos tényező társult, nevezetesen az oktatási rendszer hanyatlása, és a belőle következő kultúravesztés, valamint a világháló áldemokráciája, amelynek folytán a legprimitívebb ostobaságok terjesztői is a nagy igazságok kimondóinak szerepében képesek feltűnni. Galli della Loggia szerint e két tényező miatt kaphatott erőre a populizmus, amely magát az elit fogalmát támadja.

Márpedig Galli della Loggia biztos benne, hogy elit nélkül nem működik a társadalom. Csakhogy az elitet képviselő politikai erők, a baloldali Demokrata Párt, illetve a mérsékelt jobboldal Berlusconi vezette Forza Italiája semmit nem tettek annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek a választópolgárhoz, ne „fentről lefelé” szóljanak hozzá, s hogy a lakosság ne idegen valaminek tekintse az állam intézményeit.

Hogy mit tehetnének? Galli della Loggia szerint mindenekelőtt a közoktatást kellene magasabb szintre emelni. Elő lehetne írni, hogy akár a középiskolától kezdve jó jegyeket kell felmutatni ahhoz, hogy valaki bizonyos közalkalmazotti állásokat betöltsön, vagy tagja lehessen a hivatásrendeknek, amelyeknek tagságához van kötve egyes elitfoglalkozások gyakorlása. Ezzel az iskola és a tanári hivatás visszakaphatná régi presztízsét, a magasabb állások betöltői pedig egyszeriben némi legitimitásra tennének szert.

Az interneten terjedő féktelen ostobaságáradat leküzdéséhez a kulturált tartalmak támogatására lenne szükség. Azonnal minimálisra kellene csökkenteni a könyvek és az újságok adóját, ingyen állami helyiséget kell könyvtárak, mozitermek és színházi előadások üzemeltetőinek rendelkezésére bocsátani, a televíziókat pedig kötelezni kellene arra, hogy főműsoridőben is sugározzanak információs, kulturális és dokumentum-műsorokat. Enyhíteni kell továbbá az elit és a többség lakóhelyének színvonalában megmutatkozó egyenlőtlenségen. Egyebek közt kötelezni kell az önkormányzatokat, hogy költségvetésük jelentős részét a kevésbé tehetősek lakta külvárosok fejlesztésére fordítsák. A bíróságokon pedig be kellene vezetni az esküdtbíráskodást, mert ennek révén a polgárok úgy érezhetik, hogy közük van az állam működtetéséhez, és nem egy idegen rendszerrel állnak szemben.

Hogy ezek az értékes javaslatok mennyit változtatnának a fő tényezőn, az elit és a társadalom elidegenedésén, az talán mindegy is, de csak akkor, ha Galli della Loggiának igaza lesz abban a jóslatában, hogy ötletei egészen biztosan süket fülekre találnak.