„A közönség változást akar, és úgy látja, hogy ehhez erős vezetőre van szükség” – állapítja meg a Corriere della Serában Ernesto Galli della Loggia.
A háború után létrejött Olasz Köztársaság alkotmánya az egyszemélyi vezető köré szervezett fasiszta hatalmi gépezettel szögesen ellentétes rendszert írt körül. Még a legtekintélyesebb vezetők is sorra adták át a helyüket másoknak, egyre újabb koalíciók alakultak, és gyakori eset volt, hogy egy-egy kormány egy évig sem tartott ki, mégis stabil volt a rendszer. A választók ugyanis ideológiai alapon egymással részben szövetséges, részben szembenálló pártok mögé tömörültek, és az átszavazás ritka kivételnek számított.
Mindez arról jutott Galli della Loggia eszébe, hogy az európai parlamenti választásokon a tavaly még nagyobbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom feleakkora szavazati arányt ért el, mint egy évvel korábban, a hazai választáson. 17 százalékkal zárta a versenyt. A másik kormánypárt, a Liga viszont épp fordítva, kétszer akkora szavazati arányt ért el, mint egy éve, és 34 százalék fölött zárt. Korábban hasonló folyamat zajlott le a baloldalon. Öt évvel ezelőtt, a hajdani Kommunista Párt alapjaira épülő Demokrata Párt 40 százalékot ért el az európai választáson, tavalyra viszont huszonöt százalék alá szorult vissza. Berlusconi tíz-tizenöt éve még javában vezető Forza Italiája harmadrendű párt lett. A Liga annak ellenére tarolt, hogy az utolsó napokban harcos antifasiszta tüntetéseket rendezett ellene a baloldal. Csakhogy a szavazópolgárokkal nem lehetett elhitetni, hogy néhány kis fasiszta szervezet, illetve az egyáltalán nem fasiszta Liga-vezér Salvini némely heves kijelentése valóban egy fasiszta fordulat veszélyét idézi fel. A saját szavazók mozgósítására bizonyára jó az ilyen hangulatkeltés, de másokra alig hat. Másfelől az egyház is Salvini ellen lépett fel, a püspöki kar ugyanis a „szuverenista pártok” ellen foglalt állást a választások előtt. Eközben Salvini tüntetőleg olvasót morzsolgatott a kezében, és a jelek szerint ez vonzóbbnak bizonyult, mint Ferenc pápának az a Galli della Loggia szerint „oktalan” álláspontja, hogy a bevándorlókat minden korlátozás nélkül be kell fogadni. Az egyház tekintélye egyébként is megroggyant, mióta kiderült, milyen tömeges méreteket öltöttek a szexuális visszaélések az egyház soraiban. Egyszóval a régi tekintélyek nem működnek, és közben régen vége szakadt a jólét fokozatos növekedésének.
Olaszországban a gazdaság teljesítménye húsz éve helyben topog, sőt, az elmúlt tizenkét évben reálértékben legalább tíz százalékkal csökkent. A jövedelmek nem nőnek, az állam sehogyan sem képes csökkenteni a bürokráciát, az egykor híres olasz ipari innováció csak egy szép emlék.
A lakosság nem bízik a személytelen intézményekben, a régi ideológiai tekintélyekben, és lényegében csodára vár, illetve csodatevőre. Maga Renzi, a demokratapárti miniszterelnök is ilyennek számított. Az elégedetlenség kezdetben reménybe csapott át: a fiatal, jó svádájú baloldali vezető úgy beszélt az emberekhez, mint akinek kész receptje van a bajok orvoslására. Tavaly megbukott a pártja, s az Öt Csillag lett a soros megváltó. Mára abban is csalódtak a választók, s most Salvinibe vetik reményüket sokan. Galli della Loggia nem jósolja meg, meddig viszi Salvinit felfelé a hullámvasút, de azt megállapítja, hogy ma már nem valamiféle ideológiai meggyőződés szerint csoportosulnak a választók egymással vetélkedő táborokba, hanem egyre türelmetlenebből követelik a változást, és egyre újabb vezetőkbe vetik bizalmukat. Az alkotmányos pártrendszer így nem tölti be eredeti funkcióját, és a választás nem politikai meggyőződések és receptek versenye immár, hanem inkább a háborús idők tizedeléseire vagy a békeidők szerencsejátékaira emlékeztet. Az a tétje, hogy a választók kiben vélik felfedezni a haza ügyeletes megmentőjét.