„Az európai értékekkel és az európai jóléttel kapcsolatos kétségek évtizedek óta kísértenek. A mai aggodalmak azonban mások, mint a korábbiak” – olvassuk Anne Applebaum recenzióját Ian Kershaw angol történész A globális kor: Európa 1950–2017 című könyvéről.

Kershaw a hidegháborús európai megosztottság történetét és máig ható következményeit elemzi monográfiájában. A könyv egyebek között a Nyugatot és a Keletet elválasztó vasfüggöny politikai, gazdasági és kulturális következményeit mutatja be. A történet legfontosabb szálai közismertek. A második világháború után Európa nyugati részét a gyors gazdasági modernizálás és a demokratikus rend megszilárdulása jellemezte. Mindeközben a szovjet fennhatóság alatt működő szocialista tömbben a gazdaság színvonala egyre inkább elmaradt a nyugatitól, a demokratikus intézményekről nem is szólva.

Kershaw értelmezésében Nyugat- és Kelet-Európa fejlődéstörténete csak együtt érthető meg. A nyugati országokban a demokratikus normák megerősödése és a piacgazdaság szinte akadálytalan elterjedése jelentős részben a hidegháborús fenyegetés, a szovjet modelltől való félelem következménye. Sőt, Kershaw szerint az európai integráció sem kezdődött volna el, ha a Nyugatot nem fenyegeti a Szovjetunió. A nyugat-európai országok aligha lettek volna hajlandók a szuverenitásuk korlátozásával járó szoros együttműködésre, ha nincs külső fenyegetés és a szocialista blokk elrettentő példája. A demokratikus politika, az európai integráció és a gazdasági növekedés aztán évtizedeken át stabilitást teremtett Nyugaton.

Kelet-Európa viszont állandó válságban volt, és az államszocializmus csak elnyomással, sőt katonai beavatkozásokkal volt fenntartható. Nem meglepő hát, ha a vasfüggöny keleti oldalán a Nyugat a szabadság, a jólét és a kulturális fejlettség metaforájává vált. Kershaw szerint a Nyugatról, mint fejlettebb civilizációról kialakult kép magyarázza, hogy a volt szocialista országokban gyors, békés és demokratikus volt az átmenet. A Kelet nyugati jólétre, demokráciára és biztonságra vágyott, és ezeket az EU és a NATO testesítette meg.

Tíz éve azonban minden megváltozott, és egyre többen ábrándulnak ki a Nyugat eszméjéből. A gazdasági válság hatására visszaesett a jólét, az EU nem volt hatékony a recesszió, a munkanélküliség és az eladósodottság problémáinak kezelésében. Mint ahogyan nem tudta megállítani Oroszország grúziai és ukrajnai terjeszkedését sem. Ráadásul együttműködött az Egyesült Államokkal a Közel-Kelet szétverésében, amivel migrációs válságot indított el. Amelyet aztán szintén nem tudott megfelelően kezelni, sőt, még fokozta is a válságot azzal, hogy Angela Merkel önkényesen több százezer menekült befogadásáról döntött – írja Applebaum. Az iszlám nevében elkövetett terrortámadások tovább rombolták a Nyugat mítoszát.

Kershaw és Applebaum egyaránt a bezzeg-Nyugat eszméjének hanyatlásával magyarázza az európai középpártok visszaesését és a különböző radikális jobb- és baloldali pártok megerősödését. Kershaw elismeri, hogy a mérsékelt pártok meggyengülésében a közösségi médiának is szerepe van, hozzájárul továbbá a második világháború emlékének megfakulása is, ám szerinte mindezek önmagukban nem lennének elégségesek a közép meggyengüléséhez. A Nyugat, mint eszménykép került válságba.

Kershaw nem áltatja magát és olvasóit. „Csak a bizonytalanság a biztos” – írja Európa jövőjével kapcsolatban. Applebaum is attól tart, hogy a Nyugat mítoszának hanyatlása, és vele az európai dezintegráció megállíthatatlan. Néhány éve, az EU bővítésekor az integráció és a nyugatosodás még sikertörténetnek látszott. Mára árnyaltabbá vált a kép, és lehet, hogy akár tíz év múlva teljesen új szemszögből fogjuk értékelni a jelen történelmét – jegyzi meg Applebaum sejtelmesen.