„Valamikor az elmúlt két év során véget ért Amerika hegemóniájának korszaka. De mi okozta az Egyesült Államok különleges státuszának kimúlását? Külső okok avagy inkább Washington helytelen cselekedetei?” – olvassuk Fareed Zakaria külpolitikai elemző eszmefuttatását a Foreign Affairsben.
A hidegháború után Amerika különleges világpolitikai helyzetbe került. A második világháború óta az Egyesült Államok volt a világ legnagyobb befolyással bíró állama, ám egyeduralkodóvá nem tudott válni. A Szovjetunió összeomlásával viszont geopolitikai rivális nélkül maradt. Bár sokan – még Henry Kissinger is – azt gondolták, hogy a hidegháború végével Európa, vagy legalábbis egyes nyugat-európai államok és Japán világpolitikai jelentősége nőni fog, az egypólusú világrendet jósló konzervatív Charles Krauthammernek lett igaza. Krauthammer azt is megjövendölte azonban, hogy Amerika hegemóniája csak rövid ideig fog tartani – igaz, ő még úgy vélte, hogy Németország és Japán lesz az Amerika mellé felzárkózó két globális nagyhatalom az egypólusú világrend leáldozásakor. Zakaria szemszögéből nézve ez azonban mellékes részletkérdés. Bár a szereplők mások, mint azt Krauthammer a kilencvenes évek elején hitte, Zakaria szerint Amerika globális szuperhatalmi státusza hanyatlóban van. Az Egyesült Államok hegemóniáját Kína és Oroszország felemelkedése törte meg.
Kína nagyhatalommá válása a kommunista kapitalizmus sikerének eredménye. Bár harminc éve, a Tienanmen téri vérengzés kapcsán úgy tűnt, hogy a kínai egypártrendszer is megdőlhet, a gazdasági növekedés nagy stabilitást szavatol a politikai rezsimnek. Oroszország is rendkívül megerősödött, amit Zakaria részben az Egyesült Államok elhibázott külpolitikájának tud be. A NATO túlterjeszkedése és a gazdasági szankciók hatására Oroszország előbb regionális hatalmát állította vissza, és most már globális szinten is az Egyesült Államok riválisaként lép fel.
A két keleti nagyhatalom megerősödése mellett Amerika geopolitikai hatalmának gyengülését gyorsították a 2001. szeptember 11-i terrortámadások, és még inkább a nyomában indított elhúzódó, és az Egyesült Államok kudarcával végződő iraki és afganisztáni háborúk – jegyzi meg Zakaria. Különösen káros volt figyelmen kívül hagyni a nemzetközi jogot, ez ugyanis a szövetségesek elhidegüléséhez vezetett. Az egyebek között a demokrácia terjesztésével is indokolt háborúk kudarca miatt az amerikaiaknak elegük lett az amerikai intervencionizmusból.
Zakaria kifejti, hogy Amerika éppen a legrosszabbkor fáradt bele a globális rendőr szerepébe. Statisztikákat idéz, amelyekből kiderül, hogy az amerikai közvéleményt egyre kevésbé foglalkoztatják a világ eseményei. Nem meglepő hát, ha mára Amerika feladta a demokrácia terjesztésének doktrínáját. Trump nacionalizmusa tökéletesen összhangban van az amerikai átlagember elvárásaival. Zakaria szerint Trump kizárólag Amerika rövidtávú érdekeit képviseli a külpolitikában, és ezért hajlandó bárkivel együttműködni, miközben kísérletet sem tesz az Egyesült Államok hegemóniájának megerősítésére és a világ átformálására. Az elemző azt jósolja, hogy Amerika így is nagyhatalom marad – de aligha lesz újra kizárólagos globális hegemón.
A nagyívű okfejtés számos állításával lehetne vitatkozni. Matthew Continetti, a National Review szerkesztője furcsállja, hogy Zakaria egy szót sem ejt az Obama-kormányról, miközben George W. Bush és Donald Trump elnököket egyaránt hosszasan bírálja. Pedig éppenséggel Obama elnöksége alatt legalább olyan mértékben gyengült Amerika nagyhatalmi státusza, mint elődje és utódja alatt. Elvégre az iraki kivonulás Obama döntésének eredménye, ezért ő is felelős az Iszlám Állam megerősödéséért és a közel-keleti válságért. Continetti megemlíti, hogy Obama tétlenül nézte Putyin elnök ukrajnai és szíriai akcióit is, csakúgy, mint az észak-koreai atomkísérleteket. Arról nem is szólva, hogy Obama elnöksége és Hillary Clinton külügyminisztersége alatt az Egyesült Államok tevőleg közreműködött Észak-Afrika stabilitásának megroggyanásában. Természetesen szigorúan a Zakaria által javallott ideológiaexport nevében.