„Önmagában az is elég érv a sorsolásos választás mellett, hogy egy-egy üresfejű rapper is jelentős befolyást képes gyakorolni a közvéleményre” – olvassuk a Spectatorben Takitól.
A ma 83 éves Taki (Panajotisz Tákisz Theodorakopulosz) egy görög hajómágnás gyermekeként került brit iskolába és egyetemre, és ma a libertáriusnak számító, erősen jobboldali Taki’s magazin kiadója és szerzője. Athénban járván tört rá a gondolat, hogy az általános és titkos választás az ókori demokrácia földjén a radikális baloldalt juttatta kormányra. Igaz, most, a nyárelőn meg is buktatta, de Taki biztosra veszi, hogy az ifjúkommunista vezetőből lett Sziriza-vezér, Alékszisz Cíprász még visszatér egyszer a kormányrúdhoz. A hajdani athéniak sosem pártolták volna a szocializmust – magyarázza Taki –, mert tudták, hogy a törvényesített rablás nem vezet jóra, megöli a kezdeményezést.
De persze nemcsak Görögországról van szó. A modern tömegdemokrácia korában az embereket a legnagyobb ostobaságokkal is meg lehet etetni – állítja Taki –, következésképp a választás intézménye semmivel sem kecsegtet jobb eredménnyel, mint a sorsolás.
Azért Athénban mindenesetre csak fél évszázadon át volt hatályban a sorsolás intézménye, s csak a végrehajtó hatalom funkcióit ellátó Ötszázak Tanácsának tagjait, valamint az esküdtbírákat választották ki sorsolással. A legfőbb vezetőket, a sztratégoszokat és az arkhónokat választották. Mellesleg Perikész éppenséggel harminc éven át volt hatalmon, éspedig nem kis manipulációs praktikák segítségével. Taki Arisztotelészre és Szókratészre is hivatkozik, mint az emberi gondolkodás legnagyobbjaira, akik hevesen elítélték a hazugságot, márpedig a modern demokráciában enélkül aligha lehet sikeres a politikus, éppen a választás intézménye miatt. Csakhogy Szókratész a sorsolásos rendszert is elítélte, mondván, hogy ha asztalosra van szüksége, biztosan nem sorshúzással választja ki az illetőt, holott egy asztalos sokkal kisebb kárt tud okozni, mint egy vezető. (Halálra is ítélte a sorsolással kiválasztott bírói testület.)
Akárhogy is, Taki korántsem az első, aki a sorsolás intézményesítése mellett kardoskodik, habár az ötletet általában inkább baloldaliak pártolják. Öt évvel ezelőtt azt panaszolta a Daily Beast szerzője, hogy az amerikai törvényhozók jellemzően idős fehérbőrűek, akik naponta több órát töltenek azzal, hogy pénzt szerezzenek működésükhöz és kampányaikhoz. A Boston Globe még korábban filozófusokat sorakoztatott fel annak bizonygatására, hogy a „lottokrácia” jobb rendszer lenne a mainál. Miért is ne, ha egyszer a bírósági esküdteket sorsolással választják ki, és remekül működik a rendszer. Az Irish Times szerzőjét a Brexit-népszavazás eredménye és Donald Trump győzelme gondolkodtatta el arról, biztosan jó rendszer-e a mai nyugati választásos demokrácia. Az Aeon magazin filozófus szemleírója pedig azt fejtegette, hogy a sorsolásos módszerrel összeállított törvényhozó testület sokszínűbb lenne a mainál és a különféle ügyek körül más-más többség alakulna ki, nem pedig a párthovatartozás szabná meg a szavazás eredményét, mint ma a legtöbb esetben.
Taki úgy képzeli, hogy athéni mintára (ott egy-egy évre sorsolták az Ötszázak Tanácsának tagjait) a mai demokráciákban is határozott ideig tölthetne be tisztséget egy-egy vezető. Magától ugyanis egyikük sem igen vonul vissza. Az athéniak nem istenítették vezetőiket, sőt, cserépszavazással tíz évre száműzték, aki túl népszerűvé vált, nehogy a fejükre nőhessen. Igaz, mint láttuk, Periklész ezt mindvégig elkerülte. Az ő példáját Taki mégis egyértelműen pozitívnak tekinti, olyannyira, hogy cikkének végén Periklészt szeretné látni az elnöki székben. Nem mondja meg, melyik országéban. Alighanem mindegyikében.