„Kísértet járja be a világ gazdagabb részét – a kormányozhatatlanság kísértete” – kongatja a vészharangot az Economist.
A statisztikák valóban elgondolkodtatóak. Az európai országok felében rendkívüli választáson megválasztott parlamentek üléseznek. Kontinensszerte nő a polgárok elégedetlensége, és egyre többen gondolják, hogy a demokratikus intézményekkel való pepecselés helyett erőskezű kormányfőre van szükség – írja a liberális hetilap. Az Economist megállapítja, hogy a hovatovább kormányozhatatlanná váló európai országok bajai nagyban különböznek. Van, ahol – mint például Spanyolországban – a választások győztese nem szerzett többséget, és külső támogatásra szorul. Kormánytöbbség nélkül azonban nem könnyű döntéseket hozni, még a költségvetés megalkotása is rendkívül nehéz.
Ennél is súlyosabb azonban a helyzet az olyan országokban, ahol van ugyan kormánytöbbség, ám rendkívül ingatag – véli az Economist. Nagy-Britanniában a Brexit-népszavazás óta kormányok jöttek-mentek, de két és fél év alatt sem sikerült tető alá hozni az EU-ból való kilépés menetrendjét. Az Egyesült Államokban sem jobb a helyzet: Trump elnök és a demokrata többségű képviselőház harca miatt nehéz fontos törvényeket elfogadni. Az Economist utal rá, hogy erős kormány többnyire ott van hatalmon (a hetilap itt Magyarországot említi példaként), ahol gyengék az intézményes fékek és ellensúlyok.
A kormányozhatatlanná vált országok közös vonása, hogy a hagyományos politikai szerveződések meggyengültek – írja az Economist. Mindenekelőtt csökkent a pártok és a szakszervezetek tagsága. A középpártok látványos visszaesésével pedig egyre nehezebb kormányképes többséget kialakítani. Hozzátehetjük, hogy a pártok ráadásul egyre kevésbé képesek betölteni korábbi közvetítő szerepüket, mindenekelőtt kiszűrni a radikális és megosztó karizmatikus jelölteket.
Az alapvető politikai intézmények válsága mindazonáltal eddig nem fordult át társadalmi válságba. Az Economist a „feje tetejére állított 68-nak” minősíti a helyzetet. A hatvanas évek végén Nyugaton súlyos társadalmi és gazdasági válság okozott politikai felfordulást. Ma azonban a gazdaság állapota viszonylag jó, és nincsenek olyan súlyos társadalmi feszültségek, mint ötven éve. Az Economist példaként a cseh és a francia tüntetéseket említi: bár nagy megmozdulásokról van szó, súlyos fennakadást mégsem okoztak. Az Economist szerint könnyen lehet, hogy a tüntetők előbb-utóbb megunják, és hazamennek. Ha viszont nem így lesz, akkor a nagy pártok tovább fognak gyengülni, ami még inkább kormányozhatatlanná teszi a nyugati országokat.
Leonid Bershidsky, a Bloomberg publicistája szerint viszont nincsen ok az aggodalomra: nincs nagy baj, ha nincs kormány. Elvégre Belgiumnak néhány éve 525 napig nem volt kormánya, mégsem dőlt össze, sőt, egyes vélemények szerint az államapparátus kormány nélkül még felelősebben is működött. Spanyolországban 2015 óta kormányválság van: kisebbségi és ügyvivő kormányok alakultak, aztán megbuktak, és előrehozott választásokat írtak ki. Közben viszont csökkent a munkanélküliség és évi 2,5 százalékkal nőtt a gazdaság. Bershidsky is kitér a Brexitre és a Trump-kormányzatra. Megjegyzi, hogy a May-kormány regnálása óta, vagyis kevesebb, mint két év alatt 45 kormánytag cserélődött le. A Trump-kormány esetében a 65 fontos kormányzati pozíció közül 45 esetében volt váltás. Így pedig aligha lehet következetes és átgondolt kormányzati irányról beszélni.
Ám hiába nincs hatékony kormányzás, az államok nem omlanak össze. Bershidsky ezt annak tulajdonítja, hogy a bürokrácia hatékony és professzionális. Nem véletlen, hogy az Eurobarometer felmérései szerint az emberek jobban bíznak a közszolgákban, mint a kormányokban.
Bershidsky mindazonáltal nem megy el odáig, mint Engels vagy Lenin, akik azt remélték, hogy a magántulajdon eltörlésével a kommunizmusban az állam hagyományos értelemben fölöslegessé válik. Engels azt írta, hogy az állam eltűnése (szó szerinti fordításban az állam kimúlása) után a kormányzás pusztán a „dolgok adminisztrációja” lesz, Lenin pedig azt fejtegette, hogy az érett kommunizmusban egy szakács is elirányíthatja a bürokráciát. Bershidsky viszont hosszú távon veszélyesnek ítéli a technokrata kormányzást, mert az növeli az emberek elégedetlenségét, és a bürokraták túlhatalmához vezet. Ami pedig előbb-utóbb az egész rendszer összeomlását okozhatja.