„Az amerikaiak kivonulásának terve máris meggyengítette a központi hatalmat, s például nem is vesz részt a tálibok és az Egyesült Államok Ománban zajló tárgyalásain” – olvassuk a Le Monde-ban Jean-Pierre Filiu Közel- és Közép-Kelet-szakértő cikkét. Filiu professzor a párizsi Science Po Egyetem tanára. Korábban a New York-i Columbián és a Washingtoni Georgetown Egyetemen is tanított.

A szovjet megszállás ellen országszerte szabadcsapatok harcoltak, rendszerint helyi törzsi vezetők irányítása alatt, akik egy-egy hadúrnak nevezett regionális vezér alá tagozódtak be. Amikor 1989-ben a szovjet csapatok kivonultak, a magára hagyott helyi kommunista rendszer három évig még kitartott, de aztán az északi tádzsik és üzbég milíciák bevonultak a fővárosba és iszonyatos dúlást rendeztek. A szélsőségesen fundamentalista pástú tálibok 1996-ban űzték ki őket, és középkori rémuralmukat a lakosság kifejezett megkönnyebbüléssel fogadta. Csakhogy a tálibok támogatták az al-Káidát, amely Amerika-ellenes fegyveres akciókat hajtott végre a Közel-Keleten. Amikor aztán 2001-ben New Yorkban és Washingtonban ezrek haltak meg az al-Káida merényleteiben, Amerika bevonult Afganisztánba, és a tálibok eltávolításán kívül új, demokratikus rendszer kiépítésébe fogott.

Az amerikai csapatok jövőre tervezett távozása nem a siker eredménye, hanem a kudarc következménye lesz. A tárgyalásokon az amerikaiak azt szeretnék elérni, hogy a tálibok ne engedjék levegőhöz jutni az Iszlám Államot és az al-Káidát. Hogy aztán mi lesz a kormánnyal, azt senki sem tudja – legfeljebb csak sejti. Asráf Gáni elnök újra indul az őszre tervezett választáson. Ismét elindul vele szemben Abdullah Abdullah, aki az öt évvel ezelőtti választás után csalásra hivatkozva nem ismerte el Gáni győzelmét, de aztán megállapodtak, hogy ő lesz a kormányfő. Elindul egy harmadik pástú is, Gulbuddín Hekmatjár, aki az egyik legvérengzőbb fegyveres milíciát vezette a nyolcvanas-kilencvenes években, utóbb szövetséget kötött a tálibokkal, majd átállt a kormány oldalára. A tálibok halállal fenyegetik, mint mindenkit, aki elindul a választáson.

Atta Mohamedet, az északi Mazari Sarif város polgármesterét, aki igazi tisztsége szerint tádzsik fegyveres milíciák hadura, ezzel le is beszélték. Tavaly még indulni akart ő is. Tőle délkeletre, a Pandzsír völgyben egy másik tádzsik törzsi vezető, Biszmullah Kán Mohammadi az úr.

Nyugatabbra az üzbég hadúr, Abdul Rásid Dusztom tartja kézben az üzbég többségű területeket. Valaha a kommunista rezsim tábornoka volt, majd a felkeléshez csatlakozott. 2014-ben első alelnök lett (a három alelnök közül az első), majd Törökországba menekült, amíg eljárás folyt ellene egy renitens helyi kormányzó elfogása és csoportos megerőszakolása miatt. Tavaly hazatért, és magasrangú kormánydelegáció fogadta, no meg egy öngyilkos merénylő. Húsz ember meghalt, 90 megsebesült. Dosztum megúszta, és már az új világra készül milíciáival. Ez még nem minden. Közép-Nyugat-Afganisztánban élnek a hazarák.  Az ötmilliós nép a lakosság húsz százalékát teszi ki, és mivel síiták, a szunnita Iszlám Állam és a tálibok egyaránt ellenfelüknek tekintik őket. Sok hazara van a kormányhivatalok és a hadsereg vezetői között, és a tálibok várható hatalomátvétele súlyos fenyegetés a hazaráknak. Más síita csoportok is élnek Afganisztánban, és fiaik fatimidák néven az iráni milíciák oldalán harcoltak az iraki és a szíriai polgárháborúban. Ők is számottevő katonai erőt képviselnek. Filiu úgy gondolja, hogy miközben az amerikaiak a tálibokkal tárgyalnak, a tádzsik, az üzbég, a hazari hadurak és a fatimidák erős tálib-ellenes egységfrontot hozhatnak létre. Másfelől viszont a tálibok egyszer már pontosan azzal váltak az ország uraivá, hogy felszabadították a nagyvárosokat az északi törzsek dúlása alól. Ennek 23 éve. Most talán majd minden kezdődik elölről.