„Eleink tömegeit mészárolták le, parányi szívószerveik hatalmas nyomot hagytak történelmünkön, és még ma is dúlnak közöttünk” – olvassuk a New Yorkerben Brooke Jarvis beszámolóját Timothy C. Winegard nemrég megjelent könyvéről, amely már címében is az embert pusztító leghalálosabb ragadozónak minősíti a szúnyogot.
A könyv története azzal indul, hogy a XVII. századi Skócia a szúnyogok dúlásának következtében tagozódott be az angol királyságba. 1698-ban ugyanis öt hajórakomány finom áru hajózott ezerkétszáz telepes kíséretében Panamába, azzal a feladattal, hogy kereskedelmi támaszpontot létesítenek a két óceánt elválasztó földrész legkeskenyebb pontján, s ebből hatalmas hasznot húzzanak. A skótok tömegesen fektették be pénzüket a vállalkozásba: az éppen forgalomban lévő pénzmennyiség talán felét is beleölték. Egy fillér sem jött vissza belőle. Fél év után ugyanis a maradék párszáz telepes menekülőre fogta. A többiekkel nem ellenséges hadsereg végzett, hanem a sárgaláz és a malária addig számukra ismeretlen változata. A függetlenségéért annyi vért áldozó Skócia a végletekig eladósodott, és jobb híján egyesült Angliával. Nagy-Britannia alapítója tehát közvetve ugyan, de mégiscsak a szúnyog volt. És ez egyáltalán nem különleges történet. Winegard könyve tele van hasonlókkal. Szerinte már a dinoszauruszok is a kipusztulás szélén álltak szúnyog terjesztette járványok következtében, mire a híres aszteroida becsapódott a Földbe, és ezért nem tudtak megbirkózni a bekövetkező éghajlatváltozással. Az ókorban a görögök és a rómaiak között gyakran arattak a szúnyogok terjesztette kórok, kivált, ahol nagyobb tömegben gyűltek egybe, például a háborúk idején. A katonák között nagyobb pusztítást vittek végbe, mint az ellenség. A Krisztus utáni harmadik században a maláriajárvány emberek tömegeit terelte egy olyan addig elszigetelt kis vallási közösségbe, amelyben a betegek ápolása és gyógyítása központi szerepet kapott. A kereszténység révén tehát a szúnyogok változtatták meg a nyugati világot. A maláriának azonban csak az ismeretlen, idegen válfajai okoztak tömeges halált, mert ellenük nem fejlődött ki az emberek szervezetében az immunvédelem. A rómaiakat a skóciai malária akadályozta meg Skócia meghódításában: nyolcezer katonájuk fele elhullott a mocsárlázban. A skótok körében enyhébb volt a helyi betegség lefolyása. Hannibált az itáliai maláriavonal késztette visszavonulásra, az európai kereszteshadakat pedig a közel-keleti változat állította meg. Napóleon Walcherennél megnyitott egy gátrendszert, elárasztotta a csatatér vidékét, s ezután a malária négyezer angol katonát ölt meg. Malária elől menekültek protestáns angolok a katolikus Írországba: ebből lett később az északír terrorháború. 22 évvel Kolumbusz első partraszállása után a karib-tengeri szigeteket benépesítő legalább ötmillió taíno indiánból huszonötezer maradt. Nem a konkvisztádorok irtották ki őket, hanem a behurcolt maláriatörzsek. A járvány gyorsabban terjedt, mint ahogy a konkvisztádorok haladtak: igazat beszéltek, amikor azt jelentették, hogy gazdátlan földeket láttak mindenütt.
Amikor aztán megérkeztek az afrikai rabszolgákkal teli hajók, ismét új maláriatörzsek jutottak el Amerikába, és már csak miattuk is egyre több rabszolga kellett. A legolcsóbb a helyi rabszolga volt, mert vele hamar végzett az új betegség. Őt követte a helyi szabad szolga, nála is értékesebb volt a frissen Afrikából érkező rab, de a legdrágább a már évek óta Amerikában élő néger rabszolga volt, ő ugyanis már bebizonyította, hogy immúnis az új maláriatörzsre.
Az európaiak közül a spanyolok voltak a legvédettebbek az afrikai malária ellen. Winegard ezzel magyarázza, hogy a karib-tengeri szigetek francia és angol gyarmatain afroamerikaiak vannak túlsúlyban, a volt spanyol gyarmatokon viszont domináns az európai származásúak jelenléte.
A recenzens szerint Winegardot elragadja a szenvedély, amikor már a Magna Chartát is a szúnyogok művének tulajdonítja, mivelhogy János király, aki ellen a nemesek kikényszerítették a Chartát, annak az Aquitániai Eleonórának volt a fia, aki azután vált el első férjétől, VII. Lajostól, hogy az a malária miatt belebukott Damaszkusz ostromába. Elismeri viszont, hogy a szúnyogok ma is ölnek. A fejletlenebb világban évente nyolcszázezer ember hal meg az általuk terjesztett betegségekben, s újabbak is felütik a fejüket. Ráadásul a felmelegedés következtében északabbra tolódik a súlyos kórokat terjesztő szúnyogok élőhelye. Jarvis egy tanulmányt idéz, mely szerint a következő évben összesen egymilliárddal több embert fertőznek majd meg a szúnyogok járványt okozó kórokozókkal, mint az előző fél évszázadban.