A német támadás váratlanul érte a Szovjetuniót. A Vörös Hadsereg iszonyú veszteségeket szenvedett. Miért nem voltak jobban fölkészülve? Miért számította el magát a diktátor?
A történészeket és publicistákat évtizedek óta foglalkoztatja a kérdés, hogy miért érte készületlenül a támadás a Szovjetuniót, jóllehet a hírszerzés bőséges információval szolgált a német előkészületekről. Két iskola alakult ki a kolosszális balfogás magyarázatára, amely a Barbarossa hadművelet első félévében a Vörös Hadseregnek ötmilliós veszteséget okozott halottakban, sebesültekben, hadifoglyokban.
Az egyik iskola szerint a marxista-leninista ideológiából fakadó téveszmék akadályozták meg Sztálint a helyzet felismerésében, a józanul gondolkodó katonai vezetők pedig nem mertek ellentmondani a diktátornak. A másik iskola követői viszont amellett érvelnek, hogy a tévedés roppant méretű volt ugyan, de okaiban nincs semmi rendkívüli. Olyan melléfogásról van szó, amely a hírszerzés által nyújtott információk értékelése során kisebb-nagyobb léptékben gyakorta előfordul.
Az előbbi iskola talán legjelentősebb képviselője Gabriel Gorodetsky tel-avivi történészprofesszor. Tézisét, amely szerint az ideológiai szempontok nem játszottak jelentős szerepet Sztálin stratégiai döntéseiben, A nagy tévedés: Sztálin és a német támadás Oroszország ellen című, 1999-ben megjelent könyvében fejtette ki a legalaposabban.
David E. Murphy új könyve – Mit tudott Sztálin? A Barbarossa hadművelet titka – válasz a Gorodetsky-iskolának. Murphy, aki a CIA nyugat-berlini rezidense, majd a szovjet osztály vezetője volt a langleyi központban, A láthatatlan front: A CIA és a KGB háborúja a megosztott Berlinben címen könyvet ír szovjet kollégájával, Szergej A. Kondrasovval, aki annak idején a KGB német osztályát vezette. (A magyar fordítás a Kossuth Kiadónál jelent meg 1998-ban.) A nyugalmazott amerikai főkémnek annyira megjött a kedve a történetíráshoz, hogy a Láthatatlan front után olyan fába vágta a fejszéjét, amelynek feldolgozása során már csak szakmai tapasztalatára támaszkodhatott, emlékeire nem.
Murphy az ideologikus iskola híve. Szerinte Sztálin azért nem volt hajlandó levonni a megfelelő következtetést a rendelkezésére bocsátott értesülésekből, mert annak a fantazmagóriának a rabja volt, hogy az imperialista hatalmak a végkimerülésig fognak küzdeni egymással, s ezért a legokosabb kivárni, hogy aztán ő legyen a nevető harmadik.
Gorodetsky a Moscow Times hasábjain veszi fel a kesztyűt. (Az eredetileg külföldiek számára készült újság ma már a helyi üzleti elit lapja is, mint a magyar Pester Lloyd volt fénykorában.) Elismeri, hogy Murphy igen alaposan feldolgozta és rendszerezte azokat a figyelmeztető információkat, amelyeket a KGB ügynökei juttattak el a szovjet hadvezetéshez és magához Sztálinhoz, de tagadja, hogy a hajdani hírszerzőnek sikerült értelmes magyarázatot adnia „a nagy tévedésre”.
Ez már csak azért se sikerülhetett neki, mert maga Sztálin alig jelenik meg a könyvben – állapítja meg Gorodetsky. Murphy evidensnek tartja, hogy a diktátor gondolkodása ideológiai sínen mozgott, s ezért nem szentel különösebb teret azoknak a reálpolitikai és katonai megfontolásoknak, amelyek lényeges szerepet játszottak döntéseiben.
Az 1941 őszét megelőző két év során rendkívül gyorsan változtak az országok érdekei és alakultak át a szövetségek. Nem kellett hozzá különösebb ideológiai elvakultság, hogy a vezető politikusok roppant hibákat kövessenek el.
Az ideológia Gorodetsky szerint inkább Hitler külpolitikai döntéseiben játszott döntő szerepet. Sztálin ezzel szemben a nagyhatalmi politika klasszikus játszmáját játszotta a maga módján – angol, francia, lengyel és csehszlovák partnereihez hasonlóan.
Tévedéseiknek – amelyek a többiek esetében sem voltak sokkal kisebbek Sztálin tévedéseinél – az volt a legfőbb oka, hogy kezdetben mind azt hitték, Hitler is csak stratégiai, geopolitikai és gazdasági fogalmakban gondolkodik, mint ők maguk.