„A demokráciaellenes erők régóta letűntek a színről, ezért érezheti úgy a választók többsége, hogy nem kell félnie a változástól” – olvassuk a Corriere della Serában Ernesto Galli della Loggiától.

Olaszországban most éppen egy protesztpárt, az Öt Csillag és a baloldali Demokrata Párt kormányoz együtt, mivel máskülönben választást kellene tartani, és azon a másik protesztpárt, a Liga győzne. A Liga is alighanem koalícióra kényszerülne egy mérsékelt párttal, Silvio Berlusconi Forza Italiájával, de Panebianco úgy látja, hogy a valódi ellentét nem a bal- és a jobboldal, hanem a beágyazott mérsékelt pártok és a lázadó radikálisok között húzódik. Cikkét abból az alkalomból írja, hogy a Censis társadalomkutató intézet felmérése szerint az olaszok 48 százaléka annak örülne, ha erős vezető venné kezébe a kormányrudat, akit nem korlátoznak a cselekvésben a parlamenti alkuk. Sokan nyomban a fasizmus rémét látták felsejleni emögött, Galli della Loggia azonban ezt tévedésnek tartja.

Tény, hogy a szavazók elfordultak a mérsékelt pártoktól. Ezek közül már csak kettő maradt talpon, a Demokrata Párt és a Forza Italia, s ők együttesen is csak a szavazatok egyharmadára számíthatnak. Márpedig a gazdasági, kulturális és államigazgatási elit egyedül őket tekinti kormányképesnek. Az a kétharmad, amely a radikálisokra szavaz, már másként látja. A szociológus hosszan sorolja a válságjelenségeket, például, hogy az adóelkerülés járványos méreteket ölt, ezzel összefüggésben nagy területeken az elhanyagoltság és a szociális gondoskodás visszaesése a jellemző, továbbá a büntetőperek hosszú évekig tartanak, s a végén a vádlottak felét felmentik. 

A Censis jelentésében mellesleg ennél több is olvasható. A családok ingatlanvagyona az elmúlt három év alatt 12 százalékkal leértékelődött, a munkások többsége nem számít jövedelmének emelkedésére, a szabad foglalkozásúaké pedig egyenesen a lecsúszástól tart. A válaszadók háromnegyede él stresszben – a nyugtatók használata 23 százalékkal nőtt három év alatt –, 74 százalék nem bízik polgártársaiban, 44 százalék nem érzi magát biztonságban azokon az útvonalakon, amelyeken rendszeresen közlekedik.

Közben – írja Galli della Loggia – az állam képtelen változtatni azon a jogszabályrengetegen, amely áttekinthetetlenné teszi a működését, és megbénítja a cselekvést. Demokratikus állam ez – ismeri el –, de mit ér vele az átlagpolgár? A mérsékelt pártoktól való elfordulás azonban nem azt jelenti, hogy a többségnek immár nem kell a demokrácia. Másról van szó. Amíg az állampolgárok életszínvonala szinte szüntelenül emelkedett, másrészt amíg a demokráciának szélsőjobboldali és szélsőbaloldali konkurenciája is volt, a polgárok a mérsékeltekre szavaztak, hiszen joggal tarthattak a radikális változástól. Ma egyik feltétel sem áll fenn. A jólét emelkedése régen megállt, a demokráciát veszélyeztető pártoknak nyoma sincs, így hát a választó megengedheti magának, hogy radikális pártokra szavazzon. Más kérdés, hogy ezek a pártok erősebbek az elit és az állam bírálatában, mint a más jövő felvázolásában. Így aztán az elégedetlenség kormányra juttathatja őket, csak aztán – legalábbis Galli della Loggia így látja az eddigi tapasztalatok alapján – „nemigen jutnak semmire”.