Elkészült a két hajdani ellenséget, Oroszországot és Törökországot összekötő, stratégiai fontosságú gázvezeték. Új eurázsiai szövetség van kialakulóban?
A gázválság tetőpontján Viktor Krisztenko orosz energiaügyi miniszter diadalmasan jelentette ki: a Kék Áramot kék álomnak nevezték, de most megértették, mire jó. Új vezetékekre van szükség, hogy egyik tranzitországnak se legyen monopóliuma.
A Kék Áram az Oroszországot Törökországgal összekötő tenger alatti olajvezeték. Építése két évig tartott és 2,6 milliárd euróba került. Hivatalosan tavaly novemberben nyitotta meg Putyin és Erdogan török miniszterelnök. A vezeték lehetővé teszi, hogy Oroszország a balti államok kikerülésével juttasson gázt nyugatra.
Egy másik fontos vezeték is elkészült tavaly Törökországban. Az orosz területeket elkerülő, szintén stratégiai jelentőségű amerikai és brit érdekeltségbe tartozó Baku-Tbiliszi-Cayhan kőolajvezetéket néhány hónappal a Kék Áram előtt adták át. „Az amerikaiak megpróbálták meggyőzni Törökországot, hogy ne engedje az orosz gázvezeték kiépítését” – számolt be a Pravda. A törökök azonban nem hallgattak rájuk, és az oroszokkal is megállapodtak.
„Új eurázsiai szövetség van kialakulóban, amelynek a gazdaságin túlmenő, politikai következményei is lesznek?” – teszi fel a kérdést Misa Gabovics orosz politológus.
A fiatal politológus folyóirata, a Nyeprikosznovennij Zapasz (Vastartalék) azzal büszkélkedik, hogy „a legnemzetközibb kulturális és politikai folyóirat Oroszországban”. Ez a támaválasztáson, a munkatársi gárdán túl abban is megnyilvánul, hogy cikkeinek egy része több nyelven jelenik meg a magazin saját honlapján és az Eurozine révén. (Az idézett cikk németül és törökül is olvasható.)
Bár néhány orosz nacionalista, mint például Alekszander Dugin olyan fantazmagóriákat dédelget – írja Gabovics –, hogy Törökország partner lehet egy Amerika-ellenes szuperbirodalom létrehozásában, nem valószínű, hogy egy eurázsiai politikai szövetség alakulna ki. „A két országot látszólag összekötő nyugatellenesség valójában más tőről fakad.”
Oroszország esetében az amputált szuperhatalom fantomfájdalmáról van szó. Törökországban viszont „az aránylag mérsékelt iszlamizmusból, és az EU csatlakozási tárgyalások miatti frusztrációból” táplálkozik a nyugatellenesség.